Musorujsag
Élő Eredmények

Az Aranycipő-versenyben harmadik támadó a Honvédnál

Az Aranycipő-versenyben harmadik támadó a Honvédnál

honvedfc.hu
A Budapest Honvéd fél évre kölcsönvette az észt FC Flora grúz labdarúgóját, Zakaria Beglarisvilit.

A 28 éves támadó középpályást több jelölt közül választotta ki a szakmai stáb. Szemet szúrhatott az adat, miszerint az előző szezonban 36 bajnokin 30 gólt szerzett és 24 gólpasszt adott. Találataival jelenleg egyébként az Aranycipőért folytatott versenyben jelenleg a harmadik helyen áll.

Kedden az orvosi vizsgálat után írt alá 2019 június 30-ig. Észt karrierje során 240 első osztályú mérkőzésen 94 gól és 95 assziszt fűződik az egyszeres grúz válogatott nevéhez.

A Honvéd közleményében idézik Beglarisvilit, aki azzal kezdi, hogy tudja, a legendás Puskás Ferenc klubjába érkezik, ahol nem venne vissza az eredményességi mutatóiból. „Több klub is érdeklődött irántam, de úgy éreztem, hogy a Honvéd akar a leginkább. Itt vagyok, készen állok arra, hogy sikeres tavaszt produkáljunk” – mondta az apró termetű, 171 centi magas, 58 kilós futballista, aki fiatalon megfordult az Ajax utánpótlásában is.

Borítókép: Zakaria Beglarisvili (fotó: facebook.com/honvedfc)

További tartalmak