Kockáztatott az MTK Schäfer eladásakor

A vételár rovására olyan megállapodást kötött az MTK Budapest a Genoával, amelynek értelmében Schäfer András továbbértékesítéséből is részesül a magyar klub.

Mint arról korábban beszámoltunk, a 19 éves középpályás egymillió euróért igazolt az olasz élvonalbeli Genoához. A kék-fehérek sportigazgatója az M4 Sportnak elmondta, a tehetséges futballista Serie A-ba igazolása a klub tudatos játékospolitikájának gyümölcse. „Az MTK-ból igenis fiatalon ki lehet kerülni külföldre, és igenis meg lehet érte kapni azt az összeget, ami a klubnak is már számottevő bevételt jelent. Úgy gondolom, hogy Schäfer András nagyon sokat tett és dolgozott azért, hogy ide eljuthasson, de a klub is sokat tett azért, hogy a pályafutását egyengesse és eljuttassa ahhoz a célhoz, ahol most tartunk” – fogalmazott Polyák Balázs.

Schafer András az MTK–Debrecen bajnokin 2018. december 1-jén. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt) Schafer András az MTK–Debrecen bajnokin 2018. december 1-jén. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)



Az MTK a szerződés értelmében Schäfer későbbi továbbértékesítéséből is részesül, még ha így a vételár alacsonyabb is lett. „Sikerült úgy megegyeznünk, hogy teljesítik azokat a feltételeket, amiket szerettünk volna, úgyhogy a játékos további értékesítésében is benne marad az MTK. Úgy gondoltuk, hogy inkább a mostani összeg legyen egy picivel kevesebb, és a későbbi összeg lehessen ennél még nagyobb, úgyhogy ebben inkább megfutottunk egy kockázatot” – tette hozzá a sportigazgató.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Séfi mindvégig MTK-s melegítőben volt Genovában. Csak a kék-fehér! #mtkbudapest #genoa

mtklabdarugas (@mtklabdarugas) által megosztott bejegyzés,



Schäfer András ki is fejezte háláját a kék-fehér klubnak, pénteken ugyanis szokatlan módon az MTK felsőjében írta alá szerződését új klubjához. „Nagyon meghatódtam, ahogyan Törökországban a játékostársak és a stáb elköszönt tőlem. Nemcsak nekik, de az egész klubnak és az akadémiának is hálás vagyok az elmúlt évekért, és a sok segítségért. Egyszerűen úgy gondoltam, hogy az a minimum, ha valahogyan én is ki tudom fejezni a klub iránti tiszteletemet, hálámat, így a pénteki - fontos eseményeket hozó - napon végig büszkén viseltem az MTK kék-fehér felsőjét” – indokolta a gesztust a nagy lehetőség küszöbén álló játékos.