Musorujsag
Élő Eredmények

Radoki a Vidi–Puskás után: „Nagy stadion, szurkoló nincs. Mitől kell félni?”

m4sport.hu
Álomszerűen debütált az NB I-ben Radoki János, a Puskás Akadémia új vezetőedzője, hiszen első tétmérkőzésén a bajnoki címvédő MOL Vidi otthonában nyert csapatával 3–0-ra. A magyar születésű, de Németországból hazatérő vezetőedző az eredmény ellenére nem volt elégedett játékosai teljesítményével.

„Minden győzelem boldoggá tesz, de összességében nem azt kaptam, amit vártam, ennél több kell a csapattól. A jó eredmény persze mindig segíti a munkát” – kezdte az M4 Sportnak adott értékelését Radoki János a 3–0-s siker után.

A Puskás Akadémia első csapatként tudott nyerni a Vidi novemberben átadott új stadionjában, amelyben eddig még pontot sem vesztettek a fehérváriak.

„Természetesen minden mérkőzést meg akarunk nyerni, de ezt a szurkolóknak is érezniük kell. Csináltunk jó dolgokat, de minden mérkőzésen azt akarom visszakapni a csapattól, amit edzésen is látok. A Vidi ellen még nem egészen így volt” – tette hozzá.

„Picit idegesen kezdtünk, a passzaink és a pozíciós játékunk nem volt tiszta, aztán lőttünk egy bombagólt, onnantól minden ment. Nem értem, miért voltak idegesek, nagy a stadion, de szurkoló nincs. Mitől kell félni?” – tette fel a kérdést a 46 éves szakember.

A 14144 fő befogadására képes stadionban 2980 fizető néző foglalt helyet a Felcsút elleni összecsapáson a klub tájékoztatása szerint. Az Újpest elleni stadionavatón 11251, a Honvéd ellen 4699, a Ferencváros ellen 6442 nézőt számoltak.

A december 29-én kinevezett vezetőedző három 20 év alatti játékost, a balhátvéd Bokros Szilárdot, illetve két támadót, Kiss Tamást és Kóródi Nándort is a kezdőcsapatba nevezte a címvédő ellen. Mint elmondta, nála nem egy játékos életkora a döntő faktor.

„Mindegy, hogy 18, 28 vagy 36 éves, az számít, milyen munkát végez az edzésen – indokolta döntését. – Aki jól edz, játszik, aki nem edz jól, nem játszik. Ez így normális. Nem azt mondom, hogy akik kispadon voltak, rossz munkát végeztek, de akik a kezdőben voltak, jól dolgoztak, attól pedig nem kell félni, mert valaki fiatal. Akik ma a kispadon ültek, de jól dolgoznak a következő héten, talán ott lesznek a kezdőcsapatban és ez ugyanúgy igaz fordítva is.”

A címvédő vezetőedzője, Marko Nikolics csatornánknak adott értékelésében szintén elmondta, Jozef Urblík bombagólja megváltoztatta a mérkőzést.

„Rengeteg helyzetet hagytunk ki az első és második félidőben is, nem érdemeltük meg, hogy gólt szerezzünk. Hiányzott valami és rá kell jönnünk, hogy mi volt az. A hozzáállás, a koncentráció vagy hogy elég éhesek vagyunk-e, hogy megismételjük a tavalyi év sikereit? A futball ilyen, kihagyod a helyzeteidet, az ellenfél sorra szerzi a gólokat, láttunk már ilyet korábban is.”

„Három fontos játékosunk hiányzott, Vinícius a védelemből, Hadzic a középpályáról, Kovács István a támadósorból, ezt meg is éreztük. Az újak, Elek Ákos és Futács Márkó mindent megtettek, amit tudtak, de időre van szükségük, nem tudok rájuk rosszat mondani.”

Nikolics hozzátette, azonnali reakciót vár csapatától, rendet kell rakni a fejekbe, a tavalyi sikerek után ez új szituáció, de bízik benne, hogy már a jövő héten javítani tudnak.

(A nézőszámok forrása: magyarfutball.hu)

További tartalmak