Musorujsag
Élő Eredmények

A felcsútiak más megvilágításba helyezték Matthias Sammer bölcsességét

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
A Honvéd–Puskás bajnokin ismét bebizonyosodott, nagyon fontos (lenne) a jó védelem.

„A dicsőség a csatároké, a meccseket viszont a védők nyerik meg” – mondta 1996 aranylabdása, Matthias Sammer több mint két évtizeddel ezelőtt. A felcsúti védelem viszont most nem megnyert, hanem elvesztett egy bajnokit.

Az előző fordulóban brillírozó Puskás Akadémia (akkor 3–0-ra verték a bajnok MOL Vidi FC-t) óriási hibákat követett el hátul, gyakorlatilag kétszer is tálcán kínálta a lehetőséget a Honvédnak, amit az immáron 8 gólos Holander Filip ki is használt, így Davide Lanzafaméval (FTC), Varga Rolanddal (FTC) és Molnár Gáborral (Mezőkövesd) karöltve vezeti a góllövőlistát, a kispestiek pedig győzelmükkel megszakították hatmeccses nyeretlenségi sorozatukat és feljöttek a harmadik helyre.

Az első Honvéd-gólnál Jonathan Haris és a télen igazolt Kamen Hadzhiev finoman szólva sem értette meg egymást (könnyen lehet, hogy nem szoktak még össze teljesen), a másodiknál pedig többen is „tátott szájjal” nézték, ahogy Holander az ötösön belülről a hálóba fejel.

Azonban a Honvéd védelme sem állt mindig stabil lábakon: Eke Uzoma már a 3. percben zavarba hozta védőtársait, mikor valami furcsa ötlettől vezérelve úgy döntött, a 16-son kívülről csukázza haza a labdát. Nem sokon múlt, hogy Radó András nem talált be az ajándéklabdából.

A 15. percben pedig elszámította magát a kispesti védelem, a két kilépő felcsúti támadó nem volt lesen, Radó be is fejelhette volna a labdát, ha viszont hagyja a labdát Kiss Tamásnak, a tinédzser ziccerben találta volna magát.

Tehát mindkét csapat hátsó alakzata produkált érdekes dolgokat, a különbség talán csak annyi volt, hogy a Honvédnak volt egy játékosa, aki ki is használta a megingásokat. Nem is csoda, hogy a kispesti drukerek dalra fakadtak, úgy éltették Holander Filipet.

További tartalmak