Musorujsag
Élő Eredmények

Juve? Bayern? Salzburg? – Hogy döntene Szoboszlai helyében?

m4sport.hu
A hírek szerint európai topklubok állnak sorban a magyar foci nagy reménységéért, Szoboszlai Dominikért, de vajon jól járna a váltással, vagy túl korai lenne? Adódik a kérdés: hogy döntene a 18 éves középpályás helyében?
Szoboszlai Dominik (Fotó: GEPA) Szoboszlai gyorsan kinőtte az osztrák másodosztályt (Fotó: GEPA)

Noha már kedden elkezdődött az Európa-liga egyenes kieséses szakasza, csütörtökön váltott nagyüzembe a második számú európai kupasorozat, amelynek tavaszi rajtjánál három magyar labdarúgót is találtunk.

A Dinamo Kijevet erősítő, de csütörtökön sérülés miatt hiányzó Kádár Tamás és a Rapid Wienben futballozó Szántó Tamás mellett a magyar foci nagy ígérete, Szoboszlai Dominik is szerepet kaphat tavasszal az EL-ben, hiszen csapata, a Red Bull Salzburg nevezte a középpályást az egyenes kieséses szakaszra.

Pedig a szezon előtt, majd a téli átigazolási időszakban sem úgy tűnt, hogy eljöhet ez a pillanat. A korosztálya egyik legjobbjaként számon tartott játékos – aki 2017-ben igazolt a Red Bullhoz – az év első felében jobbára a salzburgiak fiókcsapatában, az FC Liefering kapott szerepet, de gyorsan világossá vált, hogy nem az ő szintje az osztrák másodosztály. Pozitív értelemben.

Szoboszlai Dominik az U19-es labdarúgó-válogatott meccsén (Fotó: MLSZ) Szoboszlai 29 meccsen lépett pályára a magyar utánpótlás-válogatottakban, és már az A válogatott keretébe is bekerült (Fotó: MLSZ)

Kilenc meccsen lépett pályára a 2. Ligában, 764 játékperc alatt hat gólig jutott, amit négy gólpasszal is megfejelt. Klubjában és a magyar korosztályos válogatottakban mutatott nagyszerű teljesítményre Salzburgban is felfigyeltek: visszarendelték, szeptemberben meg is szerezte első gólját a klub felnőtt csapatában, decemberben pedig három Bundesliga-meccsen is szóhoz jutott.

Olaszországban ez idő tájt kezdtek el cikkezni arról, hogy többek között a Juventus és az Inter is érdeklődik a 2 millió euróra taksált, de a hírek szerint 10 millió euró közeli összegért megszerezhető Szoboszlai iránt, a legfrissebb pletykák pedig már a Bayern Münchennel és az Arsenallal is összeboronálták.

A Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici el is ismerte, hogy szemmel tartják a magyar tehetséget, de hozzátette, a középpályásnak játéklehetőségre van szüksége, így megvásárlása esetén kölcsönadnák egy olyan gárdának, amelyben többet játszhatna.

Vélhetően a többi élcsapat is hasonlóan járna el, Salzburgban azonban hosszú távon terveznek vele, és talán kézenfekvőnek is tűnik, hogy maradjon az osztrákoknál, hiszen a kontinens 11. legerősebb bajnoksága éppen megfelelő terep lehet a fejlődéshez, ráadásul a Red Bull rendszeres szereplője a nemzetközi kupáknak, így európai porondon is bizonyíthatna.

További tartalmak