Új kezdeményezés Újpesten: stadiontúra a hazai mérkőzések hetén

A 2018-ban debütáló Futball Éjszakája rendezvény olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az Újpest FC vezetősége úgy döntött, hogy a hazai mérkőzések előtti csütörtökön bepillantást enged a kulisszák mögé a kíváncsi látogatók számára.

Újpesti labdarúgók a kispadon a Szusza Ferenc Stadionban 2018. február 20-án. (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)
2018-ban a Futball Éjszakája rendezvény keretein belül, Újpesten az egyik legnépszerűbb programnak a stadiontúra bizonyult. Ezen fellelkesülve azt a döntést hozta a klub, hogy ezentúl minden olyan héten, amikor hazai mérkőzést rendeznek, két 20 főt csoportot vezetnek végig a Szusza Ferenc Stadionban, közelről megtekinthető a kispad, el lehet üldögélni a kényelmes üléseken, vagy szelfik tucatját lehet lődözni az öltözőben.

Február 21-én (csütörtökön) két csoportot indítanak maximum 20-20 fővel, az elsőt 16.30-tól, a másodikat 17.00-tól (egy turnus 30 perc alatt végez).