Musorujsag
Élő Eredmények

Mervó Bence Budafokon folytatja pályafutását

Mervó Bence Budafokon folytatja pályafutását

m4sport.hu
Mervó Bence közös megegyezéssel távozott a Merkantil Bank Ligában szereplő Győr együttesétől és szabadon igazolható játékosként az ugyancsak másodosztályú Budafok csapatához szerződött.

A 23 éves csatár a Győri ETO-nál nevelkedett, amelynek színeiben 2014-ben az NB I-ben is bemutatkozhatott. Tagja volt a 2015-ös U20-as korosztályos labdarúgó-válogatottnak és az Új-Zélandon megrendezett világbajnokságon öt találatával a torna társgólkirálya lett.

A vb után rövid ideig szerepelt az MTK-ban, majd a svájci Sion, a lengyel Slask Wroclaw, a Dunaszerdahely és ismét nevelőegyesülete, a Győr következett.

„Bár voltak komoly sérüléseim a pályafutásom során, mindig vissza tudtam jönni egy olyan szintre, hogy bekerüljek a korosztályos válogatottba és gólokat szerezzek, még külföldön is. Megtanultam, hogy a nehéz pillanatokban is erősnek kell maradnom. Nem félek a sérülésektől, tudom, bármi is történik, képes vagyok még jobb játékosként visszatérni a pályára. Meglátjuk, mikor leszek százszázalékos állapotban, én mindent megteszek, keményen készülök és remélem, hamar eljön ez a pillanat” – nyilatkozta a budafokimte.hu-nak Mervó Bence, aki jelenleg is felépülésén dolgozik.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A Cardiff City hibája 700 ezer eurójába kerülhet Sala családjának
Emiliano Sala, a Cardiff City játékosa január 21-én veszítette el életét, amikor az őt szállító, Nantesból a walesi főváros felé tartó <a title="Eltűnt a frissen igazolt Premier League-játékos repülője" href="https://telesport.cms.mtv.hu/kulfoldi-foci/cikk/2019/01/22/eltunt-a-frissen-igazolt-premier-league-jatekos-repuloje" target="_blank" rel="noopener">kisrepülőgép a vízbe zuhant </a> a La Manche-csatorna felett. Családjának kártérítés járna, de megtörténhet, hogy mégsem kapja meg egy adminisztrációs hiba miatt.
Külföldi futball
Nem jött be Diarra párizsi kalandja
Közös megegyezéssel szerződést bontott klubjával, a francia labdarúgó-bajnokságban éllovas, Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős Paris Saint-Germainnel Lassana Diarra.
Külföldi futball
C. Ronaldo távozáskor is öt BL-győzelmét mutogatta
<p class="MsoNormal">A Juventus komoly hátrányba került a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, miután szerda este <a href="https://www.m4sport.hu/bajnokokligaja/cikk/2019/02/20/az-atleti-kozephatvedjei-oriasi-bajba-sodortak-a-juvet" target="_blank">2–0-ra kikapott</a> az Atlético Madrid vendégeként. A fordítás nem lehetetlen, de az olasz csapatnak és Cristiano Ronaldónak is sokat kell javulnia.</p>
Bajnokok Ligája
Stroll sajnálja a Williamst, de örül, hogy eligazolt
A csapat korábbi versenyzője, Lance Stroll sajnálja, hogy a Williams nehézségekbe ütközött a felkészülés során, és szurkol, hogy jobbra forduljon az alakulat sorsa, ugyanakkor nem akar álszent lenni, és elismeri, örül, hogy már a Racing Pointnál versenyez.
Aston Martin Cognizant Formula One Team