Musorujsag
Élő Eredmények

Nem volt meglepetés a Magyar Kupa szerdai meccsein

MTI
A Vidi, a Honvéd és a Soroksár is alacsonyabb osztályú csapat ellen vívta ki a továbbjutást.
A tiszakécskei Kirchner Krisztián és a kispesti Szendrei Norbert a Budapest Honvéd – Duna Aszfalt TVSE visszavágó mérkőzésen. MTI/Illyés Tibor

A hazai pályán aratott múlt heti sikere után idegenben is legyőzte a harmadosztályú Andráshida csapatát a második vonalbeli Soroksár, amely így bejutott a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjébe. A nyolcaddöntő szerdai visszavágóján a budapesti együttes Lakatos István második percben szerzett góljával nyert Zala megyei riválisa vendégeként.

A MOL Vidi FC és a Budapest Honvéd is alsóbb osztályú csapat ellen vívta ki a továbbjutást. A székesfehérváriak magabiztosan, kettős győzelemmel léptek a nyolc közé, ugyanis idegenbeli sikerüket követően a hazai visszavágón háromgólos győzelmet arattak a harmadosztályú Taksony felett.

A kispestiek viszont alaposan megizzadtak az NB II-es Tiszakécskével szemben, amely egygólos hazai vereségét követően az idegenbeli visszavágó második félidejének elején egyenlített, majd a hátralévő időben több lehetősége volt a továbbjutást érő találat megszerzésére, egyszer például a keresztléc mentette meg a tartalékosan felálló fővárosiakat.

A Budaörs a Kaposváron elért 0-0-s döntetlennel megőrizte a hazai pályán szerzett egygólos előnyét a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, így továbbjutott a másodosztályú csapatok csatáján. A legjobb nyolc mezőnyében a Budaörsön kívül még egy NB II-es csapat van a Soroksár révén.

A negyeddöntő sorsolását szerda este tartják, melyet az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetít.

Eredmények, nyolcaddöntő, visszavágók:

Tarr Andráshida SC (NB III)-Soroksár SC (NB II) 0-1 (0-1)

Továbbjutott: a Soroksár, kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel

Budapest Honvéd-Duna Aszfalt TVSE (NB II) 1-1 (1-0)

Továbbjutott: a Budapest Honvéd, 2-1-es összesítéssel

MOL Vidi FC-Taksony SE (NB III) 3-0 (3-0)

Továbbjutott: a MOL Vidi, 4-0-s összesítéssel

Kaposvári Rákóczi FC (NB II)-Budaörs (NB II) 0-0

Továbbjutott: a Budaörs 2-1-es összesítéssel.

kedden játszották:

Kisvárda Master Good-Ferencváros 1-1 (0-1) 

Továbbjutott: a Ferencváros, 3-1-es összesítéssel

Szombathelyi Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC 0-1 (0-0)

Tj.: a Mezőkövesd 1-0-s összesítéssel.

Paksi FC-Puskás Akadémia FC 1-3 (1-1)

Tj.: a Puskás Akadémia 4-3-as összesítéssel.

Debreceni VSC-FC Ajka (NB III) 1-1 (0-0)

Tj.: a Debrecen 4-3-as összesítéssel.

További tartalmak