Torghelle a jelenlegi, Nikolics az elmúlt 14 szezon csodacseréje

A szombati Haladás–Újpest bajnokit két cserejátékos dönötte el, így kíváncsiak voltunk, a mostani szezonban, meg úgy általában az NB I-ben kik azok a labdarúgók, akik a padról beállva a legtöbb borsot törték az ellenfelek orra alá.

A Haladás vezetőedzője, Horváth Ferenc óriásit húzott azzal, hogy az Újpest elleni, szombati bajnokin 2–0-ás hátránynál a 60. percben becserélte Németh Máriót és Funsho Bamgboyét, a két játékos ugyanis öt perc alatt három gólt helyezett el a kilenc NB I-es mérkőzés óta veretlen lila-fehérek kapujában, ilyen fordításra pedig az elmúlt 10 évben csak egyszer volt példa a magyar élvonalban.

Bambgoye a mostani szezonban eddig 16-szor lépett pályára csereként, és 334 perc alatt háromszor volt eredményes ezeken a találkozókon, valamint egy gólpasszt is kiosztott.

Ugyanígy három gólt jegyez csereként a Puskás Akadémia támadója, Bachana Arabuli, valamint a Paks csatára, Simon András, a két csereként legeredményesebb játékos pedig az MTK csatára, Torghelle Sándor és a Debrecen centere, Takács Tamás, mindketten négyszer voltak eredményesek a padról beszállva. Takácsnak ugyan kevesebb játékperc is elég volt ezekhez a góljaihoz, de mivel Torghelle három asszisztot is adott, így a mostani szezonban ő az NB I. csodacseréje.

Torghelle Sándor: 13 becserélés, 302 perc, 4 gól, 3 gólpassz
Takács Tamás: 12 becserélés, 265 perc, 4 gól
Funsho Bamgboye: 16 becserélés, 334 perc, 3 gól, 1 gólpassz
Bachana Arabuli: 8 becserélés, 206 perc, 3 gól
Simon András: 12 becserélés, 199 perc, 3 gól

Székesfehérvár, 2010. május 14. Nemanja Nikolic (Fehérvár) örül, miután gólt szerzett a labdarúgó Soproni Liga 28. fordulójában a Videoton FC-Vasas találkozón Székesfehérváron a Sóstói Sadionban. MTI Fotó: Illyés Tibor Nikolics Nemanja csereként sem kímélte a kapusokat az NB I-ben (Fotó: MTI/Illyés Tibor)



Ha viszont az OTP Bank Liga hétéves történetét nézzük, kiderül, hogy a cserék kategóriájában Diósgyőr- és Debrecen-játékos zárt legtöbbször a góllövőlista élén:

2017/18
Danilo
(Honvéd) és Haris Tabakovic (Debrecen) 4-4 gól


2016/17
Vaskó Tamás
(Vasas) 4 gól


2015/16
Tisza Tibor
(Debrecen) 4 gól


2014/15
Takács Tamás
(DVTK), Könyves Norbert (Paks), Filip Stanisavljevic (Újpest) 3-3 gól


2013/14
Bacsa Patrik
(DVTK) 5 gól


2012/13
Simon Attila
(Paks, Pécs) 4 gól


2011/12
Nikolics Nemanja
(Vidi) 8 gól


A 2004/05-ös szezontól vizsgálva Nikolics Nemanjánál (Kaposvári Rákóczi és Vidi) senki sem volt hatékonyabb csere, 59 meccsen eltöltött 1457 perce alatt 22-szer köszönt be az ellenfeleknek és négy gólpassz is fűződik a nevéhez. A második helyen a 16 gólos Montvai Tibor (Paks, Kecskemét, Nyíregyháza, Zalaegerszeg, Pécs) áll, őt a 14 gólos Illés Béla (MTK), valamint az egyaránt 12 gólos Kenesei Krisztián (Vasas, Pápa, Haladás, Győr) és Könyves Norbert (Paks, Debrecen, Vasas, MTK) követi, ebből az öt labdarúgóból pedig utóbbi az egyetlen, aki jelenleg is az NB I-ben játszik.


Nikolics Nemanja: 59 becserélés, 1457 perc, 22 gól, 4 gólpassz
Montvai Tibor: 53 becserélés, 1676 perc, 16 gól, 3 gólpassz
Illés Béla: 50 becserélés, 1468 perc, 14 gól, 6 gólpassz
Könyves Norbert: 69 becserélés, 2098 perc, 12 gól, 6 gólpassz
Kenesei Krisztián: 30 becserélés, 764 perc, 12 gól, 3 gólpassz


Forrás: Transfermarkt