Marco Rossi Szoboszlai kerettagságáról: Most jött el a megfelelő pillanat

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette Szlovákia és Horvátország elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő 26 fős keretét, amelybe meghívást kapott Balogh Norbert és Szoboszlai Dominik is.


„Két nagyon nehéz mérkőzéssel kezdjük meg az Európa-bajnoki selejtezőket, a felkészülésre viszont mindössze két napunk lesz, miközben lesznek olyan játékosok, akik csak keddre érkeznek meg Telkibe. Szerdán utazunk Nagyszombatba, csütörtökön pedig már pályára is lépünk Szlovákia ellen, így jól be kell osztanunk a rendelkezésre álló időt. A játékosoknak a lehető legfrissebbeknek kell lenniük csütörtök estére, közben viszont keményen is kell dolgoznunk a közös felkészülés során” – nyilatkozta az mlsz.hu-nak az olasz szakember, aki a stábjával együtt kénytelen volt kompromisszumokat kötni a keret kialakításánál, mivel több szóba kerülő játékos sérült vagy keveset játszik klubcsapatában.

Két fiatal labdarúgó, Balogh Norbert és Szoboszlai Dominik először tagja Marco Rossi keretének, igaz a szakmai stáb eddig is figyelemmel követte teljesítményüket: „Valójában mindkettejük esetében csak a megfelelő pillanatra vártam. Norbert az utóbbi időben rendszeresen játszik és a teljesítménye is indokolja azt, hogy a keret tagja legyen. Dominikról is elmondtam már, hogy tehetsége megkérdőjelezhetetlen, azonban a megfelelő pillanatban kell majd neki lehetőséget adni. Ez most jött el, hiszen már a Salzburg keretével készül, amely nagyon modern és agresszív focit játszik, amihez viszont nagyon kemény edzésmunkára van szükség, így a fiatal játékos nagyon jó állapotban van.”

A magyar labdarúgó-válogatott március 21-én Nagyszombaton Szlovákia, március 24-én Budapesten pedig Horvátország ellen lép pályára. A válogatott Eb-selejtezős mérkőzéseit az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

Marco Rossi szlovákok és horvátok ellen készülő keretét IDE kattintva megtekintheti.