Musorujsag
Élő Eredmények

A Fradi otthonában került előnybe a Vidi a kupában

A Fradi otthonában került előnybe a Vidi a kupában

M4 Sport
A MOL Vidi két középhátvédje fejesgóljával 2-1-es előnyből várhatja a hazai visszavágót a Ferencváros elleni Magyar Kupa negyeddöntős párharcában.

A bajnoki címvédő fehérváriak és a jelenlegi listavezető zöld-fehérek kifejezetten kemény – nyolc sárga lapot hozó – összecsapásán a vendégek két pontrúgást követően szereztek fejesgólt: a hatodik percben Juhász Roland szabadrúgás, az 58.-ban a másik magyar válogatott belső védő, Vinícius Paulo szöglet után talált a kapuba. A hazaiaknál az uruguayi Fernando Gorriarán volt eredményes ugyancsak fejjel.

Ezzel a Ferencváros hazai pályán zsinórban 30 tétmeccset követően szenvedett ismét vereséget. 2017. július 13-án a Midtjylland Európa Liga-selejtezőn távozott győztesen a Groupama Arénából.

A visszavágót április 3-án rendezik.

Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés:

Ferencvárosi TC-MOL Vidi FC 1-2 (1-1)
gólszerzők: Gorriaran (27.), illetve Juhász (6.), Vinícius (58.)

korábbi eredmények:
Puskás Akadémia FC-Soroksár SC (NB II) 1-1 (1-0)
Budaörsi SC (NB II)-Budapest Honvéd 1-2 (1-0)
Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (0-0)

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1193134"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A fehérváriak megszakították a Fradi 30 meccse tartó hazai veretlenségi sorozatát
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2019/03/D_KOS201903130342-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak