Novothny Soma elhagyta az Újpestet, a Távol-Keletre igazol

Elveszítette leggólerősebb támadóját az Újpest FC: Novothny Soma kölcsönbe a dél-koreai másodosztályba igazol – számolt be a lila-fehér klub honlapja.

Novothny Soma és Litauszki Róbert, az Újpest játékosai örülnek a labdarúgó OTP Bank Liga Újpest FC - Vasas FC mérkőzésén a fővárosi Szusza Ferenc Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czagány Balázs) (Fotó: MTI/Czagány Balázs)


A kilenc góljával az OTP Bank Liga góllövőlistáján holtversenyben negyedik helyen álló csatár a Busan IPark FC csapatához ír alá, ám előtte még át kell esnie az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton. Novothny csütörtökön már el is búcsúzott újpesti társaitól, de kölcsönszerződés lévén nem zárta ki visszatérését.

A négyszeres bajnok, jelenleg a dél-koreai másodosztályban (K League 2) szereplő gárda két meccs után egy-egy győzelemmel és vereséggel a hatodik helyen áll a tabellán.

A 24 éves csatár 2017-ben Diósgyőrből igazolt Újpestre, ahol 67 meccsen 28 gólt szerzett, és tagja volt a tavalyi Magyar Kupa-győztes és bajnoki bronzérmes csapatnak.


„Szeretném megköszönni ezt a másfél évet, amely mondhatom, hogy eddigi karrierem legszebb időszaka volt – nyilatkozta a támadó az ujpestfc.hu-nak. – Megnyertük a csapattal tavaly a Magyar Kupát, a bajnokságban bronzérmesek lettünk és egy találattal lemaradva második lettem a gólkirályságért folyó harcban, ahol idén is versenyben lehettem ezért a titulusért. A harmadik hely közelében hagyom itt a fiúkat, remélem majd küldenek egy érmet, amikor nyáron átveszik őket.

Nagyon szépen köszönök mindent a klubnak, a társaknak, Vignjevic mesternek és a szakmai stábnak. Szereztem itt barátokat is, tényleg szép másfél évet töltöttem Újpesten.

A szurkolóknak azt üzenném, tudom, hogy voltak nehéz időszakok a kapcsolatunkban, lehet nem mindig találtuk meg a közös hangot, de rendkívül hálás vagyok nekik a csapat nevében is, hogy mindenhova elkísértek bennünket és tényleg az ország egyik legjobb táboraként biztattak. Sose fogom például elfelejteni, milyen hangulatot teremtettek a kupadöntőn nekünk melegítés közben vagy a februári derbin, ahogy buzdítottak minket.

Ez most ugye egy kölcsönszerződés, így nincs kizárva, hogy lehet fogunk még egymásnak örülni a szerzett gólok után.”