Musorujsag
Élő Eredmények

Szabó Zsolt: Lanzafame és Lovrencsics góljánál is rossz játékvezetői döntés született

Szabó Zsolt: Lanzafame és Lovrencsics góljánál is rossz játékvezetői döntés született

m4sport.hu
Az M4 Sport Góóól2 című műsorába meghívást kapott Szabó Zsolt, korábbi FIFA-játékvezető, mert több olyan eset, ítélet volt az OTP Bank Liga 25. fordulójában, ami megosztotta a közvéleményt.

Az egyik – talán a legnagyobb horderejű – ítélet akkor született, amikor Lovrencsics Gergő találatát megadta a játékvezető, Karakó Ferenc, aki a gól után még ki is állította a lest reklamáló Király Gábort.

„Önmagában véve az, hogy egy játékos leshelyzetben van, nem jelenti azt, hogy büntetni kell. Ebben az esetben a lesen álló játékos azzal hat zavarólag, hogy helyezkedésével eltakarja a labda helyét, vagyis lehet, hogy a kapus nem látta azt. Ilyenkor érdemes beszélni a videobíróról, mert a játékvezető ezt az állást nem biztos, hogy láthatta a pályán, ahogyan az asszisztensnek is nagyon nehéz megállapítania az alapvonalról, hogy a játékos vajon mennyire zavarhatja a kapust” – mondta az esetről Szabó Zsolt, korábbi FIFA-játékvezető.

Lovrencsics Gergő lövésének pillanatában Gorriarán láthatóan Király Gábor és a labda között állt. (m4sport.hu) Lovrencsics Gergő lövésének pillanatában Gorriarán láthatóan Király Gábor és a labda között állt (m4sport.hu)

Később is kiállt a videobíró intézménye mellett, egy jó példát is mondott azzal kapcsolatosan, hogy miért is lenne jó bevezetni Magyarországon.

„Ha alkalmazzuk a videobíró intézményét Magyarországon, akkor mindenkinek a fejében ott van, hogy gól született, a videobíró meg fogja nézni újra az esetet. Király Gábor ebben az esetben biztos, hogy nem rohan ki, nem támadja le a játékvezetőt, hanem azt mondja, szerintem ez les volt, a játékvezető pedig reagál, hogy rendben, visszanézzük. Ezalatt, az idő alatt pedig kellő nyugalom lesz úrrá a feleken a pályán. Magyarán szólva, ezzel a labdarúgás imidzse is javul. Így az a szülő, aki mondjuk a hétéves kisfiát viszi az edzésekre, nem azt látja, hogy a labdarúgásban sok balhé van.”

Visszatérve a Ferencváros góljára, Hajdú B. István kérdezett rá, hogy akkor ebben az esetben Loverencsics találata szabályos volt-e vagy sem?

„Vérző szívvel mondom, hogy ez egy hibás döntés volt” –válaszolt egyértelműen a korábbi játékvezető.

Szintén téma volt Davide Lanzafame első félidő végén les miatt érvénytelenített, azonban szabályosnak tűnő gólja, perdöntő felvétel azonban nem áll rendelkezésre. Szabó Zsolt azt mondta, az ilyen eseteknél a partjelzőnek nagyon nehéz úgy helyezkedni, hogy kizárja a hiba lehetőségét és a Bajnokok Ligája elmúlt mérkőzései is mutatják, hogy a videobíró technológia milyen nagy segítség a hasonlóan kényes helyzeteknél.

„Ezt a gólt júliusban biztosan nem fogják megadni”

A Puskás Akadémia MTK ellen szerzett egyenlítő találata is téma volt, akárcsak a szurkolók között: a hazaiak szöglete után Nagy Zsolt kezére pattant a labda. Szabó Zsolt játékvezető elárulta, a közelmúltban hozott szabályváltoztatások következtében ezt a gólt júliustól biztosan nem fogják megadni, de jelenleg nehéz megítélni egy ilyen szituációt.

(forrás: m4sport.hu) (forrás: m4sport.hu)
Borítókép: Loverencsics Gergő gólja a Haladás ellen. (m4sport.hu)

További tartalmak