Nem beszélt félre – Szalai próféta a saját hazájában

Igazából nem történt semmi említésre méltó a 2-0-s hazai győzelemmel végződő, nagyszombati szlovák–magyar Európa-bajnoki selejtezőn, csupán az erősebb fél felülmúlta a gyengébbet. Kérem, menjenek tovább, nincs itt semmi látnivaló... Csakhogy mégis, mivel Szalai Ádám ezúttal sem söpörte a szőnyeg alá a gondokat, melyek igenis felülírják az irreális vágyakat.

Egy közösség belső problémáit nem feltétlen ildomos nyilvánosság elé tárni. Talán ilyesfajta ihletésből is fakad a mondás, senki sem lehet próféta saját hazájában. Hajnal Tamás mint a válogatott korábbi csékája, azon véleményének adott hangot, nem ez a megfelelő formája a csapat kritikájának. Amiben van némi igazság, ugyanakkor valakinek csak el kell ezt mondani. És az a tapasztalat, ha Szalai nem teszi, akkor senki. Ne legyen kétségünk, ezek a dolgok szemtől szemben, az öltözőben is elhangzottak.



Szalai jószerivel az egyetlen mezőnyjátékosunk a honosított Orbánon kívül, aki a teljesítményalapú nyugati futballban szedte magára, amit tud. Nem komaalapon számítanak rá jó évtizede, hanem mert fő erénye a taktikai fegyelem, amely során képes az erősségeit kihasználni. Melyekben ha nem is top-top kategóriás, de simán nemzetközi nívójú. Kétségkívül meglévő hiányosságai pedig nem relevánsak, ha nem stílusidegen feladatot várunk el tőle.

A jelenléte a védekezésünk és a támadásunk, valamint az ezek közti átmenetek fontos eleme. A kvalitáshiányos magyar válogatott labdabirtoklása javarészt épp a kvalitások hiánya miatt passzív. Marco Rossi is pontosan felmérte már, hogy főleg magasabbra taksált válogatottakkal szemben kombinativitásban kevesek vagyunk az építkezésre. Ezért jelent hatványozott problémát, mikor nem kedvez az eredmény alakulása. Általában azzal végződik a komfortzónán belüli labdajáratás, hogy jön egy ívelés a célemberként funkcionáló Szalaira. A kettős indok abban rejlik, hogy a mieink közül többen is a közelébe helyezkednek. Egyrészt, mert a lecsorgókból, már közelebb a kapuhoz néhány húzásból vagy egyéni megoldással nagyobb a sansz veszélyt teremteni. És a védekezés szempontjából is fontos, mert ha nem a mieink szedik fel ezeket az úgynevezett a második labdákat, kellő létszám folytán azonnal letámadható az ellenfél.

Íme három példa, hogy ez a meccs első harmadában, amíg fegyelmezetten cselekedtek középpályásaink, jól működött – és ezt érezte Kovács István bent a pályán, amint az a meccs utáni nyilatkozatából kiderült.

elsőkép

másodikkép

Ahogy múlt az idő, úgy lett egyre fegyelmezetlenebb Szalai körbevétele, és sajnos, amikor sikerült lecsapni a második labdákra, azokból sem következett semmi veszély.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy tudatosan lődözték fel hátulról a labdákat Szalaira: Gulácsi első számú célpontja volt a támadó, 16-szor játszotta meg. Az is Instat-adat, hogy Szalainál senki nem vívott több légipárbajt a csapatból: ötven százalékos mérleggel 14-et.

Azon túl, hogy Szalai fizikai jelenléte jól jön a faultok és szögletek kiharcolásában is – ne feledjük, a gyakori pontrúgások nemcsak potenciális gólveszélyt jelenthetnek, hanem a számunkra megfelelő szintre lassítják a játékot –, a labda elleni játékban is fontos. Taktikai képzettsége Julian Nagelsmann Hoffenheimjében csak tovább csiszolódott, ezért nehéz elképzelni, hogy a saját feje után ment volna, mikor jószerivel az egész meccsen irányította, kérte a többieket, helyezkedjenek megfelelően a szlovák labdabirtoklásnál, különben mit sem ér a partizánakcióvá silányuló, – a szavai alapján – a kapitány által kért presszing. Szóval a csatár ezért beszélt védekezésről, és nem a védelemről, ugyanis csapatszintű volt a hiba, nem egy csapatrészé.

 

Eleinte ez is jobban működött. A letámadást előre megbeszélt jelre indítják a csapatok, a magyar válogatottnál ezúttal az említett Szalaira fellőtt labdák és a szlovákok szélekre adott passzai voltak. A fenti videóban szűk percen belül három csapdázást mutatnak be jól a játékosaink.

Bár korán mutatkoztak a jelek a későbbi bomlásra. Itt is Szalai reakciója az árulkodó, mikor széttett karral konstatálja, a mögötte lévő terület nincs levédve. A rossz pozícióban bóklászó Kalmárnak az akció végeztével Kádár is jelezte a hibáját, ez is jól kivehető a felvétel végén.

kalmár

Kalmár, akinek épp az egyik erénye az aktív védekezés, meglehetősen rossz mérkőzést tudhat maga mögött. Az alábbi képsoron kivehető, még helyes pozíciót is simán rosszra váltott. Az első kockán még mindenki jól helyezkedik (nem látható, de Szalai jobbján is állt egy bekk), a másodikon Kalmár ki tudja, mi okból, a Kovács fedezőárnyékában lévő emberre mozdul, és máris kizárta magát a védekezésből. Szalai itt sem érti, mi történhetett a háta mögött. (A nagyításhoz kattintson a képre.)

negyedikkép

Kleinheislernek, akit ne feledjük, a Bundesligában nem a képességei miatt építettek le, hanem mert nem tudták beilleszteni egy működő rendszerbe, itt éppen négyen jelzik, nem éppen megfelelően olvasta a játékot.

ötödikkép

Korhutot is többször próbálta instruálni. Itt jegyeznénk meg, nem véletlen, hogy a mindig etalonként emlegetett Dárdai időszakában azok kaptak szerepet, akik megállták a helyüket külföldön, mert nem tudott időt szánni a nemzetközi futball automatizmusait nem ismerőkre.

Hogy Rossi valóban azt kérte, aminek rossz kivitelezése miatt Szalai végigdühöngte a meccset, abban azért sem kételkednénk, mert korábban már Görögországban is elővette ezt a stratégiát, csak még más felállási formában. Azóta többször is sikeresen alkalmazta a három belső védős formációt, melynek valóban Achilles-sarka, hogy az oldalvonalak mentén könnyen kialakulhat kettő az egy elleni szituáció, ám elsősorban mégsem emiatt jött a bal szélről a meccset a mi szemszögünkből rossz irányba kibillentő gól.

Sokkal inkább – ismételten Szalait citáljuk elő – „az számít, ki milyen szinten, milyen bajnokságból, milyen taktikai felkészültséggel érkezik a válogatotthoz”. Illetve, ezt már mi tesszük hozzá, amit elsajátított és amit elsajátíttattak vele ifjabb korában. E két egymással összefüggő ok miatt nagy a deficit az egyének terén, emiatt csúsznak szét a taktikai értekezleteken megbeszéltek. Főleg a Korhut, Kleinheisler balszárny oldalán ütközött ki ez, ahol a Pekarík, Rusnák duó egészült ki a sokszor kihúzódó, legelőre tolt szlovákkal, az egyébként támadó középpályás Dudával (Figyelem! Nem a csatárok létszámától függ a támadójáték, ahogy az az itthon bevett formula tartja, hiszen a hazaiak lényegében csatár nélkül álltak fel.). Az első találat, hogy úgy fogalmazzunk, nélkülük nem jöhetett volna létre. Szalai ekkor unt bele a pátyolgatásukba, miután hiába toporzékolt.

 

Érdemes Szalait figyelni a kép jobb oldalán, ahogy előbb a karjával, majd üvöltve igyekszik Kleinheisler tudtára adni, nem kéne hagyni Rusnáknak, hogy megírhassa a memoárját, mielőtt centerezne, de minden hiába. Orbán is nagyot legyint a bal szél irányába, ilyennel Lipcsében nem találkozik. Elképesztő, hogy nyolc emberünk helyezkedett a büntetőterületen belül, és mégsem uraltuk a helyzetet. A védekezés képlete nem a beseggelő játékosok összegéből áll.

Mindezektől függetlenül, ahogy cikkünket is kezdtük, nem történt más, mint amit a papír ígért, az egyébként semmi különlegeset nem nyújtó szlovákok nekünk mégiscsak elérhetetlenül magas, profi szinten húzták be a nyitóselejtezőt. Gondoljunk csak bele, például annak a Kalmárnak kellett volna a javunkra dönteni, aki légióskarrierjében ott landolt, ahonnan a csütörtök este vele szembejövők már továbbléptek, magyarul a szlovák ligában. Nem kérdéses, Rossinál alkalmas kezekben a válogatott, célravezetőbb módja aligha van jó eredmények elérésérnek, mint az út, amit elkezdett. Viszont ne áltassuk magunkat, az állomány, amiből válogathat, valaminek a következménye, úgyszólván termék. Amit a magyar futball nevű cég állított elő.

És ha néhanapján végre valaki szól (miért mindig csak az, akinek nincs mit féltenie?), mik az alapvető hiányosságaink, akkor eljöhetne az ideje annak is, mikor két meccs között sem teszünk úgy, mintha azok nem lennének.

A vasárnap 18 órakor kezdődő Magyarország–Horvátország Eb-selejtezőt az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.