Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Hajnal: Szalainak nem a kamerák előtt kellett volna lehúzni a csapattársait

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
Az M4 Sport két szakértőjét, Bozsik Pétert és Hajnal Tamást is megosztotta Szalai Ádám kritikája, melyet a szlovákok elleni vesztes Európa-bajnoki selejtező után a magyar labdarúgó-válogatottal szemben fogalmazott meg az együttes csapatkapitánya. Ön szerint helyesen járt el Szalai? (Szavazás a cikk alján.)
 

Hogy Marco Rossi együttesének sikerül-e javítania, az március 24-én, szombaton kiderül: a magyar válogatott 18 órától a vb-ezüstérmes horvátokat fogadja a Groupama Arénában, a mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.  

A magyar válogatott idegenben 2–0-ra kikapott a szlovákoktól az Eb-selejtezők nyitányán, a mérkőzés után pedig a csapatkapitány, Szalai Ádám őszinte kritikát fogalmazott meg az együttes pályán mutatott teljesítményéről, mondván, elkeserítő volt a védekezésük és az előzetesen megbeszélt taktikai elképzelésekből semmit sem látott viszont a gyepen.

Az 57-szeres korábbi válogatott, Hajnal Tamás szerint nem feltétlenül voltak helyénvalóak a csapatkapitány szavai.

„Ezzel a csapattársait kritizálja, mintha ők nem lennének felkészülve erre a szintre. Persze jó, ha az ember csapatkapitányként felvállalja a véleményét, de szerintem ezt óvatosabban kéne kezelni és inkább az öltözőn belül megbeszélni, nem pedig a kamerák előtt lehúzni az együttesemet. Hiszen együtt nyerünk, együtt veszítünk. Szalai néha ezt picit másképpen értékeli. Jó, hogy őszinte próbál lenni, de azt is tudni kell, hogy a csapat szempontjából mikor mi a helyes mondandó.”

A magyar nemzeti csapat korábbi kapitánya, Bozsik Péter viszont úgy gondolja, Szalai Ádám a meccs utáni nyilatkozatával csupán annyit mondott, a szlovák válogatottban több olyan futballista akad, aki topbajnokságban játszik, így a szövetségi kapitány elképzeléseit meg tudják valósítani a pályán.

„Nem éreztem úgy, hogy Szalai a válogatott egész játékára értette volna, hogy nem működött. Azt mondta, hogy követtünk el bizonyos hibákat, mert a taktikai utasításokat nem megfelelően hajtjuk végre. Ádám ezt most a hibákra hegyezte ki, de való igaz, hogy általában a gyengébb képességű együttes bakizik, mert a koncentrációt felemészti, hogy a gyengébb képességet állandó koncentrációval kompenzáld.”