Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Marco Rossi: Ez egy olyan társaság, amelyben mélyen hiszünk

MTI/M4 Sport
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi természetesen nagyon elégedetten nyilatkozott az M4 Sportnak, miután csapata 2–1-re legyőzte a világbajnoki ezüstérmes Horvátországot.
 

„Hatalmas szívvel játszottunk, de a sikerhez kellett egy csipetnyi szerencse is, hogy a horvátok nem a legjobb formájukat nyújtották. Ugyanakkor mi beletettünk mindent, amit lehetett, így megérdemelt győzelmet arattunk” – értékelt Marco Rossi, aki úgy érzi, nagyon fontos volt, hogy jól reagált a csapat, amikor hátrányba került.

„Ez egy olyan társaság, amelyben mélyen hiszünk és azért hívtuk őket be, mert megérdemlik” – mondta labdarúgóiról az olasz szakember.

Marco Rossi rendkívül elégedetten beszélt játékosai hozzáállásáról, majd köszönetet mondott a szurkolóknak is, „mert ilyen hangulatban még nem játszottam Magyarországon”.

Kitért rá, ez a diadal akkor ér bármit is, ha júniusban Azerbajdzsán vendégeként is elhozza a három pontot a válogatott.