Musorujsag
Élő Eredmények

Az elődöntőben búcsúztak Németh Krisztiánék az amerikai BL-ből

Az elődöntőben búcsúztak Németh Krisztiánék az amerikai BL-ből

MTI
A Németh Krisztiánt, Sallói Dánielt és Baráth Botondot is foglalkoztató Sporting Kansas City labdarúgócsapata kettős vereséggel búcsúzott a CONCACAF zóna Bajnokok Ligájának elődöntőjében.

Az amerikai együttes a legjobb négy között a mexikói Monterreyjel találkozott, és a múlt heti, Mexikóban elszenvedett 5-0-s vereség után hazai pályán sem bírt riválisával: a csütörtöki visszavágón 5-2-re nyertek a közép-amerikaiak.

A kansasi összecsapáson a válogatott Németh kezdőként lépett pályára, Sallói az ő helyére állt be a 64. percben. Az ugyancsak válogatott védő Baráth az 56. perctől kapott játéklehetőséget.

Az amerikai gárda a 2017-es US Open Kupa győzteseként vehetett részt az észak- és közép-amerikai, valamint karibi térség BL-jében, amelyben négy-négy amerikai és mexikói, két Costa Rica-i, továbbá egy-egy kanadai, salvadori, guatemalai, hondurasi, panamai és dominikai köztársaságbeli csapat indult.

A fináléban a Monterrey az ugyancsak mexikói Tigresszel találkozik: az első összecsapást április 23. és 25. között a Tigres, a visszavágót egy héttel később a Monterrey otthonában rendezik.

Borítókép: Németh Krisztián (Fotó: GettyImages)

További tartalmak