Musorujsag
Élő Eredmények

Egygólos előnyt szerzett a Vidi a kupaelődöntőben

m4sport.hu
A MOL Vidi FC hazai pályán 1–0-ra nyert a Debrecen ellen a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Magyar Kupa, elődöntő:
MOL Vidi FC-Debreceni VSC 1-0 (1-0)
Székesfehérvár, 2976 néző, v.: Farkas Á.
gólszerző: Futács (3.)
piros lap: Juhász R. (87.)
sárga lap: Vinícius (38.), Nikolov (53.), Hadzic (56.), Kovács I. (61.), Tamás K. (66.), Juhász R. (83., 87.), Huszti (93.), illetve Szatmári (19.), Csősz (49.), Zsóri (52.), Tőzsér (92.)

MOL Vidi FC:
Kovácsik – Nego, Juhász R., Vinícius, Tamás – Pátkai, Hadzic, Nikolov – Huszti, Kovács I. (Hodzic, 74.) – Futács (Stopira, 81.)

Debreceni VSC:
Kosicky – Kinyik, Szatmári (Kusnyír, 64.), Pávkovics, Ferenczi – Csősz, Tőzsér – Bódi, Varga K., Szécsi (Haris, 82.) – Zsóri (Takács T., 64.)

Kiválóan kezdte a mérkőzést a Vidi, Futács Márkó közeli fejesével már a harmadik percben vezetett. A gólt követően átvette a játék irányítását a Debrecen és Varga Kevin felső lécen csattanó lövésénél az egyenlítéshez is közel járt. Rákapcsolt a hazai gárda is, Futács kis híján megszerezte saját maga és csapata második találatát, Tomás Kosicky azonban nagy bravúrral védett. A félidő hajrája ismét a vendégeké volt, ennek ellenére egyenlíteni nem tudtak.

Fordulást követően is lendületben maradtak a hajdúságiak, akik több veszélyes lövéssel próbálkoztak. Nyomott a Loki, miközben a Vidi erejéből többnyire csak védekezésre futotta. A hazaiak a meccs végén emberhátrányba kerültek Juhász Roland kiállítása miatt, majd Marko Nikolic vezetőedzőt is elküldte a padról Farkas Ádám játékvezető, de a székesfehérváriak így is megőrizték egygólos előnyüket.

A visszavágót jövő kedden 20 órától rendezik Debrecenben, az M4 Sport és az m4sport.hu azt a mérkőzést is élőben közvetíti.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1211937"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Futács korai gólja döntötte el az MK-elődöntő első meccsét
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2019/04/D__YT20190416029-1024x642.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak