Musorujsag
Élő Eredmények

Megbüntetett a futball - edzői értékelések a 29. forduló után

M4 Sport
Volt, aki csak csapata mezét látta az első félidőben a pályán, de a játékosait nem, míg más a súlyos vereség ellenére is gratulált játékosainak az egész szezonért. A bajnoki cím valószínűleg már eldőlt, de a kiesés egyre több csapatot fenyeget, ami az edzői nyilatkozatokból is kitűnik.

Ferencváros – MOL Vidi 4-1

Szerhij Rebrov, a ferencvárosiak mestere kifejezetten örült, hogy sikerült négy gólt lőni, hiszen a helyzetek eddig is megvoltak, most viszont sikerült őket góllá váltani.

Marko Nikolics, a fehérváriak vezetőedzője gratulált a Fradinak a győzelemhez és ahhoz, hogy valószínűleg megnyerték a bajnokságot, ami az egész szezont nézve megérdemelt. Úgy véli, az első félidőben méltó partnerei voltak a Fradinak,de a kiállítás után egyértelműen a zöld-fehérek akarata érvényesült és meg is nyerték a mérkőzést. Ugyanakkor a játékosainak is elmondta, ez egy remek szezon volt, és rendkívül büszke a játékosaira.

Újpest FC – Budapest Honvéd 0–0 (0–0)

Nebojsa Vignjevics: „Nagyon sok párharcot veszítettünk támadásban, nem a játékra koncentráltunk. Kevés helyzetet alakítottunk ki, ez így nem elég.”

Híres Gábor (pályaedző): „Szereztünk egy pontot egy kiváló Dózsa otthonában, de itt hagytunk kettőt. Volt négy nagy helyzetünk, egy rangadón ebből egyet ki kell használnunk.”

Puskás Akadémia – Mezőkövesd 1-0

„Kőkemény mérkőzések várnak ránk, de ez a csapat már bizonyította, hogy a nagyok ellen is tud eredményes lenni” – nyilatkozta a Mezőkövesd elleni győzelem után a felcsútiak megbízott vezetőedzője, Komjáti András.

A kövesdi tréner, Kuttor Attila szerint a támadások befejezésével volt a gond, főleg a találkozó vége felé. „A gól már csak az i-re a pont volt. Az egész játékunk arról szólt, hogy futballozunk, a végén viszont ilyen tutyimutyi módon befejezni ziccereket, lehetőségeket… Megbüntette a futball. Nagyon gyorsan fel kell ébrednünk.”

MTK – Kisvárda 0-1

Arra ugyan Dajka László sem tudott válaszolni, hogy miért tud mindig egygólos győzelmet aratni a Kisvárda az MTK ellen, azonban a találkozó után elárulta, rengeteget gyakoroltak a meccsre. „Sokat gyakoroltunk, megtettünk mindent, úgy gondolom, ismét méltó ellenfelei voltunk az MTK-nak. Igaz, a hazai csapat birtokolta többet a labdát, de ezt tudatosan csináltuk, nagyon veszélyes kontrákat vezettünk, komoly helyzeteink voltak, egy szép támadást góllal tudtunk befejezni.”

Lucsánszky Tamás kiemelte, nehéz dolguk volt a 8 emberrel visszaálló Kisvárda ellen, de több negatívumot is kiemelt csapatával kapcsolatban. „Meddő mezőnyfölényben játszottunk az egész mérkőzésen, némely játékosnál a szenvedélyt is hiányoltam. Lassan futballoztunk ahhoz, hogy ezt a meccset a nyolc emberrel védekező Kisvárda ellen meg tudjuk nyerni.”

DVTK – Paks 1-0

Csertői Aurél, a paksiak vezetőedzője először is gratulált az ellenfélnek, majd kiemelte, minden játékosának át kell éreznie, hogy milyen helyzetben vannak, hiszen ezúttal is nagyon felelőtlen szituációból kapták a kiállítást érő két sárga lapot. Úgy véli, a problémákat meg tudják oldani, de a külső körülményekkel nem tudnak mit kezdeni.

Szabó János, a paksiak csapatkapitánya elismerte, nem ilyen meccsre számított, de muszáj felállniuk ebből a helyzetből, mert nagy bajba kerülhetnek. A győztes gólt szerző Prosser Dániel szerint két góllal kellett volna nyerniük, de számos helyzetet kihagytak.

DVSC – Haladás 2-1

„Lett volna lehetőség a döntetlenre, de nem biztos, hogy megérdemeltük volna. A mai nap az volt a probléma, hogy az első félidőben nem a Haladás játszott, hanem a Haladás meze és cipője. Ebben valószínűleg én is hibás vagyok, hogy egy kicsit elhittük, elég ha kijövünk a pályára és akkor minden meccset meg fogunk nyerni. Sajnos nem így van, minden meccsért meg kell küzdeni. Hét meccsenként egy ilyen vereség, amiben benne van a pontszerzés lehetősége rendben is lenne, de nem a mi helyzetünkben. Nincs más választásunk, lehajtott fejjel megyünk tovább és meglátjuk, hogy mi lesz” – értékelt Horváth Ferenc, a szombathelyiek vezetőedzője.

„2-0-ig jól játszottunk, azt csináltuk amit kellett, aztán egy olyan helyzetből kaptuk a gólt, amire külön felhívtam a figyelmet, így a végére nagyon nehézzé tettük magunknak ezt a találkozót. Ugyanakkor nagyon jó, hogy ezt a fontos három pontot sikerült begyűjteni” – nyilatkozta érthetően megkönnyebbülten Herczeg András, a győztes csapat vezetőedzője. A debreceniek részéről Bódi Ádám kiemelte, sorozatterhelésben vannak, de mivel megvannak a céljaik a bajnokságban és a kupában is, így minden egyes győzelem fontos számukra. A túloldalról Király Gábor a helyzetek hiányát emelte ki, és a folytatásban is úgy kell játszaniuk, mint az elmúlt fordulókban.

tabella

További tartalmak