A Haladásnak az OTP Bank Ligában sosem látott bravúr kéne a bennmaradáshoz

Négy forduló van hátra az OTP Bank Liga 2018/19-es szezonjából, s bár úgy tűnik, a bajnoki cím sorsa eldőlt, a harmadik hely mellett a kiesés elkerüléséért is ádáz harcot vívnak a csapatok. Rossz hír a sereghajtó Haladásnak, hogy eddig mindig búcsúzott az OTP Bank Ligától az az együttes, amely négy fordulóval a szezon vége előtt az utolsó helyen állt.

Az OTP Bank Liga mérkőzéseit az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti élőben.

A 29. forduló krónikája a kiesőjelöltek szemszögéből:

Debrecen–Haladás 2–1 

A sereghajtó szombathelyiek sorozatban három győztes bajnoki után kaptak ki, így négy fordulóval a szezon vége előtt hét ponttal vannak lemaradva a 10. Paks mögött.

Diósgyőr–Paks 1–0

A Paks hét bajnoki óta nyeretlen (5 vereség, 2 döntetlen), ráadásul egymás után ötödik mérkőzésén maradt gólképtelen.

A DVTK megszakította négymeccses nyeretlenségi sorozatát.

MTK–Kisvárda 0–1

A Kisvárda fogta leginkább menekülőre a dolgot a négy kiesőjelölt közül, az NB I-esújonc legutóbbi három bajnokiján nem kapott ki (2 győzelem, 1 döntetlen).

A fentiek fényében 29 fordulót követően így fest az NB I-es tabella alja:

9. Kisvárda   32 pont
10. Paks          32 pont
11. Diósgyőr   31 pont
12. Haladás    25 pont

A Haladásnak az OTP Bank Ligában eddig sosem látott bravúrra lenne szüksége, hogy bentmaradjon az NB I-ben  (Fotó: MTI/Czagány Balázs)



A Haladás azért is van nagyon nehéz helyzetben, mert az OTP Bank Ligában (a 2011/12-es szezon óta hívják így az NB I-et) az a csapat, amely négy fordulóval a szezon vége előtt sereghajtó volt, eddig mindig az utolsó helyen búcsúzott az élvonaltól (Balmazújváros 2017/18, Gyirmót 2016/17, Békéscsaba 2015/16, Lombard Pápa 2014/15, Kaposvári Rákóczi 2013/14, Eger 2012/13, Zalaegerszeg 2012/11).

A Haladás meccsei a hátralevő fordulókban: Kisvárda (idegenbeli), Paks (hazai), Mezőkövesd (idegenbeli), MOL Vidi (hazai)

A Diósgyőr még reménykedhet, hogy ki tudja vívni első osztálybeli tagságát, de Fernando Fernández együttese nincs irigylésre méltó helyzetben. Egyrészt, mert az elmúlt hét szezonban csak kétszer menekült meg a kieséstől az a gárda, amely négy játéknappal a vége előtt utolsó előtti volt a tabellán. Másfelől, a kiesőjelöltek közül a miskolciak sorsolása tűnik a legnehezebbnek.

A Diósgyőrnek a MOL Vidivel, a Honvéddal és az Újpesttel is meg kell még mérkőznie (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)


A 2016/17-es kiírás 29. fordulóját követően a Debrecen még az utolsó előtti, kieső helyen állt, az MTK pocsék szezonzárásának (2 vereség, 2 döntetlen) köszönhetően azonban a vonal fölött zárt, a fővárosi kék-fehérek pedig búcsúztak az élvonaltól, pedig négy meccsnappal a vége előtt még 9. volt, ami intő példa a Kisvárdának (az NB I-es újonc jelenleg 9.).


Ezt megelőzően, a 2014/15-ös idényben éppen a jelenleg sereghajtó Haladás hajtott végre sikeres menekülést, a szombathelyiek az utolsó négy meccsükből kettőt megnyertek, így a 14., azaz éppen bentmaradó helyen zártak. A Dunaújváros viszont négy nyeretlen mérkőzést követően a 14-ről a 15. helyre csúszott vissza, azaz kiesett az NB I-ből.


A Diósgyőr meccsei a hátralevő fordulókban: Mezőkövesd (idegenbeli), MOL Vidi (hazi), Honvéd (idegenbeli), Újpest (hazai)


A Paks mecsei a hátralevő fordulókban: MTK (hazai), Haladás (idegenbeli), Kisvárda (hazai), Debrecen (idegenbeli)


A Kisvárda mecsei a hátralevő fordulókban: Haladás (hazai), Debrecen (idegnbeli),  Paks (idegenbeli), Mezőkövesd (hazai)