Szűk társaságba került Szalai Ádám, aki már csak 3 gólra van Kiprichtől

A Hoffenheim magyar válogatott csatára, Szalai Ádám megszerezte ötvenedik gólját a Bundesligában, ami azért is nagy szó, mert az elmúlt harminc évben csak kevés labdarúgónk jutott kisjubileumig a magyarnál erősebb bajnokság(ok)ban.

A Hoffenheim 5-2-re nyert a Schalke vendégeként a Bundesliga szombati, 30. fordulójában. Szalai Ádám az 56. percben csereként állt be és kilenc perccel később ő szerezte csapata harmadik gólját, ami a válogatott támadó 50. találata volt a Bundesligában. Ezzel ő lett az első magyar labdarúgó, aki elérte ezt a számot a német bajnokságban.

Góljaiból huszonkettőt a Hoffenheim, huszonegyet a Mainz színeiben szerzett, míg a Schalkénál töltött egy szezonja alatt hétszer volt eredményes. Eddig 215 meccsen lépett pályára a német első osztályban, és amellett, hogy minden idők legeredményesebb magyarja a német bajnokságban, góljai mellett 25 gólpasszt is kiosztott.

Az elmúlt 30 évben nem sok magyar játékos mondhatta el magáról, hogy elérte az 50 gólt egy, a magyarnál jóval erősebb bajnokságban. Szalai kortársai közül csak Dzsudzsák Balázs és Szabics Imre tud hasonlót felmutatni.

Ha az arab kalandozást kivesszük, Dzsudzsák a holland PSV színeiben 44, az orosz Dinamo Moszkva csapatában 13, a török Bursaspor együttesében 3 bajnoki gólig jutott, ami összesen 60 találat.

Budapest, 2012. augusztus 19. Détári Lajos, az FTC vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának Újpest FC - Ferencváros találkozóján a Szusza Ferenc Stadionban 2012. augusztus 19-én. A mérkőzést az Újpest nyerte 2-1 arányban. MTI Fotó: Földi Imre Détári Lajos két top-bajnokságban is letette a névjegyét. MTI Fotó: Földi Imre



Szabics 43 alkalommal volt eredményes az osztrák élvonalban szereplő Sturm Graz csapatában, míg a Bundesligában a Stuttgart, az Augsburg és a Mainc együtteseiben is betalált, összesen 17 alkalommal, ami nála is 60 bajnoki gólt jelent.

A 90-es évek elején Kiprich Józsefnek 128 meccsen volt 53 gólja a holland Feyenoord színeiben, nem véletlenül a mai napig a szurkolók egyik kedvence.

Détári Lajos ugyanebben az időszakban számos ország csapataiban megfordult és mindenhol letette a névjegyét. Az olasz Serie A-ban (Bologna, Ancona, Genoa ) 15, a német Bundesligában (Eintracht Frankfurt) 11, a görög élvonalban (Olympiakosz) pedig 35-ször volt eredményes irányító/támadó középpályásként, ami 61 gól. (A svájci élvonalban lőtt 12 gólját még ide se vettük, mert abban az időben nem biztos, hogy az a pontvadászat erősebb volt a magyarnál.)

Sallói István az izraeli Beitar Jeruzsálem együttesében öt éven keresztül volt házi gólkirály, összesen 59 találatot jegyzett, nem véletlenül választották az elmúlt évszázad második legjobb idegenlégiósának.

Kovács Kálmán 1989 és 97 között négy országban is légióskodott, de franciaországi kalandja volt a legjelentősebb, az Auxerre és a Valenciennes szaneiben 44 gólig jutot, míg Belgiumban (Royal Antwerp) 1 gólt szerzett, ami 45 bajnoki találatot jelent. (A ciprusi bajnokságban (APOEL) 7-szer, a Svájicban (Delémont) 4-szer volt eredményes, de ezeket a találatok ugyanazon oknál fogva nem számoltuk bele, mint Détári esetében.)

Szalainak ez a 11. idénye a Bundesligában, átlagban szezononként 4.54 gólt szerez, azaz a számok alapján még három szezonra van szüksége, hogy megdöntse Détári rekordját.