Viníciusnak rémálmaiban fog előjönni a Ferencváros elleni mérkőzés

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a Ferencváros nagyon megverte a MOL Vidi FC-t, ezzel, ha matematikailag még nem is, de szinte bajnoknak érezheti magát. A fehérváriak válogatott védője, Vinícius Paulo közvetve vagy közvetlenül mind a négy kapott gólban benne volt.

Budapest, 2019. április 20. A ferencvárosi Davide Lanzafame (j2), valamint a székesfehérvári Paulo Vinícius (j3) és Stopira (Ianique dos Santos Tavares) a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott Ferencváros - MOL Vidi FC mérkőzésen a Groupama Arénában 2019. április 20-án. Ferencváros-Vidi 4-1. MTI/Kovács Tamás
Az első gólnál kiszolgáltatott helyzetbe került a fehérváriak védője, Petrjak remek passzt adott Tokmacnak, aki így egy az egyben vezethette rá a labdát. Vinícius addig-addig hátrált, amíg a Ferencváros norvég támadója meg nem érezte, melyik az a pillanat, amikor okosan ellőheti mellette a labdát. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de az biztos, hogy a labdás embert nem szabad ennyire közel – 17 méter – engedni a kapuhoz, jóval korábban ki kell lépni rá.


A második ferencvárosi találatnál nehéz eldönteni, pontosan mi volt a célja a honosított bekknek. Szöglet után Ihor Haratin fejelte el a labdát a hosszú sarok felé, a Vidi gólját korábban megszerző Loic Nego csak tisztes távolságból nézte, ahogyan az ukrán felugrik. Hiba! Viszont legalább ekkora hiba, hogy Viníciusban fel sem merült, hogy egy kicsit is körbenézzen. Ha megteszi, akkor észreveszi, hogy Pátkai kifejelheti a gólvonal magasságában a veszedelmesen érkező labdát, és visszafogja mozgását. Ehelyett szinte letaglózta saját menteni igyekvő csapattársát, így elkerülhetetlen volt a gól.


A harmadik eset volt a leginkább szembeötlő. Petrjakot 19 méterre a kaputól úgy öklelte fel Vinícius – egyértelműen dühből -, hogy a sárga lap egyértelmű volt, de talán egy kicsit narancsba is hajlott a színe. A sípszó után a fehérvári játékos mérgesen fordult a játékvezető felé, és egy másik esetet kért számon rajta, amely az FTC tizenhatosán belül történt.



A lassítást nézve nem feltétlenül alaptalanul, de egy profi nem engedheti meg magának, hogy ilyen szinten elguruljon nála a gyógyszer és ilyen durván szabálytalankodjon egy ennyire veszélyes helyen. Lanzafame büntetett is, a megítélt szabadrúgást mesterien tekerte a bal felsőbe.


Az utolsó ferencvárosi gól semmiképpen sem az ő egyértelmű hibája, hanem Elek Ákosé, akit Bőle Lukács letámadása teljesen megzavart, el is veszítette a labdát a középpályán. Ugyanakkor, ha jobban megfigyeljük Vinícius mozgását, azt lehet mondani, hogy a korábbi gólokhoz hasonlóan megint rossz döntést hozott.

Belsővédő létére szinte a senki földjén ténfergett, amikor pedig észlelte, hogy Elek bajban lehet, akkor kimozgott, vagyis még távolabb került a veszélyes zónától, hogy csapattársa hozzá passzolhasson. Pedig a szituációt látva sokkal inkább esélyes volt, hogy a ferencvárosi el fogja venni a labdát. El is vette, a szerelés mozdulata egyben indítás is volt Lanzafame számára, aki csak azért nem állt lesen, mert a válogatott védő ott volt, ahol.

Úgy is megközelíthető, hogy az olasz csatár azért állt ennyire üresen a Vidi tizenhatosának előterében, mert Viníciusban fel sem merült, hogy bajban lehet csapata, nem a támadók felé zárt be. Hangsúlyozandó, ettől még alapvetően ez a Fradi-gól nem az ő lelkén szárad.