Musorujsag
Élő Eredmények

Tőzsér: Nincs kapcsolódás a klubcsapatok és a szurkolók között

m4sport.hu
Akár a bronzérem sorsa is eldőlhet a szombati DVSC-Újpest bajnokin. A két klub tavaly hasonlóképpen küzdött a harmadik helyért, akkor a fővárosi lila-fehéreknek jött ki jobban a lépés, de a Herczeg András által dirigált debrecenieknek most itt a lehetőség a javításra.
(forrás: M4 Sport) (forrás: M4 Sport)

„Egy nagyon fontos rangadó, igazi hatpontos mérkőzés, nagyon nagy jelentősége lesz a pontok elosztását illetően. Bízom benne, hogy felénk billen a mérleg nyelve. Szeretnénk pontot, pontokat szerezni, de azt is tudjuk, hogy az Újpest egy remek gárda, nagyon nehéz dolgunk lesz ellenük, de csak úgy van értelme elmenni egy ilyen rangadóra a Megyeri útra, hogy mindent megteszünk, és megpróbáljuk a legjobb eredményt elérni” – mondta a Loki vezetőedzője, Herczeg András.

„Tudjuk, hogy az Újpest egy nagyon agresszív csapat hazai pályán, nagyon erősek a felfutó szélső védőik, ezért sok beadásra számítunk. Tudjuk, hogy van egy nagyon magas centerük is, nem véletlen, hogy ők is ott vannak velünk pontazonosságban a harmadik, negyedik helyen” –nyilatkozta a debreceniek csapatkapitánya, Tőzsér Dániel.

Kicsit nehezebbre sikerült szezonok után a debreceni labdarúgás megint odakerült a csúcs közelébe. a bajnokságban az egyik legfiatalabb kerettel rendelkezik a hajdúsági klub, egy dolog viszont nagyon hiányzik:

„Amennyiben az egész klub felépítése, és a szurkolókkal való kapcsolatnak is sikerülne felérnie egy magasabb szintre, akkor úgy gondolom, hogy boldogok lennének a magyar emberek is, mert amikor elkapja a futball-láz Magyarországot, akkor lehet látni, hogy mennyire szeretik az emberek a futballt. Ezért nekem is nagy szívfájdalmam, amikor mondjuk egy kupaelődöntőben a saját nevelésű játékosokkal Debrecenben kint voltak 3400-an. Volt lehetőségen több országban játszanom, és ilyenkor azt vallom, hogy közel telt házas meccseket kellett volna játszanunk. Persze lehet ezt arra fogni, hogy itthon nem olyan a foci minősége, mint külföldön, de szerintem itt a kapcsolódás nincs meg az emberek és a futball között. Ezen sokat lehetne fejleszteni. Teljesen más szintet kellene megcélozni, mint a Premier League vagy a Bundesliga, vagy akár Spanyolország, tehát nem a topligákat, hanem mondjuk a belga, holland színvonalat. Ott, ha a kisebb csapatokat nézzük a kisebb, rosszabb minőségű stadionokkal, az emberek kimennek. Amikor kiérnek a mérkőzésre, már futballhangulat van. A légkör az egész stadion körül már attól izzik, hogy ott futballmérkőzés lesz. Teljesen más dolog ilyen körítéssel mérkőzést játszani. Ráadásul nem csak a játékosoknak, a nézőknek is más. Hál’ istennek Debrecenben is volt arra példa, hogy sokan voltak mérkőzéseken, és szerintem azok az emberek pozitív élménnyel távoztak a stadionból, eredménytől függetlenül. A válogatottnál viszont ez rendben szokott lenni” – taglalt egy érdekes és nagyon fontos témát az évekig légiósként játszó Tőzsér.

További tartalmak