Musorujsag
Élő Eredmények

Marozsán célja teljesült, szülővárosában, Budapesten játszhat BL-döntőt

Marozsán célja teljesült, szülővárosában, Budapesten játszhat BL-döntőt

M4 Sport
Marozsán Dzsenifer zsinórban harmadszor nyerheti meg a női labdarúgó Bajnokok Ligáját az Olympique Lyonnal, és ahogy azt az M4 Sportnak adott nyilatkozatában kifejtette, óriási motiváció számára, hogy a budpaesti Groupama Arénában játszhat a Barcelona elleni döntőben.

A fináléba jutás kiélezett párharcban dőlt el, bár a Lyon közelmúltja alapján – az elmúlt három szezon győztese – esélyesnek volt mondható, a Chelsea végig pariban volt – foglalta össze az elődöntőt Marozsán, aki ellenfelük fizikális felkészültségét emelte ki elsősorban.

A francia csapat eddig ötször emelhette magasba a trófeát, a legutóbbi két alkalommal a 27 éves támadóval a soraiban. Marozsán egyébiránt már a negyedik BL-sikerére készül, mert korábban a Frankfurttal is csúcsra ért egyszer.

Az pedig külön öröm a számára, hogy szülővárosában, Budapesten lesz a finálé. „Az elejétől kezdve mondtam, hogy ez a legfőbb célom ebben a szezonban. Sikerült, és ezt nagyon nagyon köszönöm a csapattársaimnak.”

A Lyon legfőbb erejét abban látja, hogy nem laknak jól, legyenek bármilyen eredményesek. „Mindegy mennyi jó eredményt erünk el, hány nagy tornát nyerünk, a csapat mindig többet akar. Hogy újra és újra nyerni akarunk!”

Marozsán szerint, hogy női foci magyarországi megítélését is segíteni fogja, hogy két rangos klub csap össze, hisz jól cseng a futballban egy Barcelon–Lyon párosítás. „Remélem, hogy nagyon sok szurkoló lesz kint a stadionban. A családom biztosan” – nyilatkozta a világbajnok játékos.

A női Bajnokok Ligája döntőét május 18-án 18 órától rendezik a Groupama Arénában, az M4 sport és az m4sport.hu élőben közvetíti a találkozót.

További tartalmak