Musorujsag
Élő Eredmények

Az U17-es válogatott már csak a Portugália elleni Eb-nyitányra fókuszál

m4sport.hu
A magyar U17-es válogatott kedd este érkezett meg Írországba, a korosztály 2019-es Európa-bajnokságának helyszínére, ahol szombaton 20 órától Portugália ellen kezdi meg szereplését az együttes – a mérkőzést a Duna World és az m4sport.hu is élőben közvetíti.
(fotó: MLSZ) (fotó: MLSZ)

A Preisinger Sándor vezette U17-es válogatott márciusban kiharcolta a részvételt az idei korosztályos Európa-bajnokságra, miután a belgák mögött, a norvégokat és a bosnyákokat megelőzve a második helyen zárt a selejtező elitkörében.

A 21 kerettag vasárnap találkozott Telkiben, ahol elsősorban regenerációs, mobilizációs edzéseken vettek részt a keddi elutazás előtt – számol be az előkészületekről az MLSZ hivatalos honlapja.
A csapat szállása Dublinban található, érdekesség, hogy az Eb-n résztvevő 16 válogatott ugyanabban a hotelben tölti szabadidejét.

(fotó: MLSZ) (fotó: MLSZ)

A kerettel kapcsolatos hír, hogy az elitkör egyik hőse, Zuigéber Ákos betegség miatt – elővigyázatosságból – kihagyta a dublini edzéseket, egyébként mindenki egészséges. A regeneráció mellett a szakmai stáb a portugálok elleni taktikai felkészülésre helyezi a legnagyobb hangsúlyt a hátralévő napokban.

„Az első közösen töltött napok a regenerációról szóltak, a mai edzésen viszont már a portugálok elleni taktikai elemek játszották a főszerepet. Az alapjátékunk adott, de megpróbáljuk azt úgy alakítani, hogy minél hatékonyabbak lehessünk a szombati mérkőzésen. A hátralévő két napban a portugálok játéka, illetve az ellenük alkalmazott taktika lesz fókuszban, közben figyelünk arra is, hogy szombatra csúcsformában legyenek a játékosok” – mondta az mlsz.hu-nak Preisinger Sándor.

A válogatott Eb-programja
Május 4., szombat:
Magyarország-Portugália, 20.00, UCD Bowl, Dublin – élőben a Duna Worldön és az m4sport.hu-n
Május 7., kedd:
Izland-Magyarország, 13.00, Whitehall Stadium, Dublin
Május 10., péntek:
Oroszország-Magyarország, 18.00, Regional Sport Centre, Waterford – élőben az M4 Sporton és az m4sport.hu-n

További tartalmak