Musorujsag
Élő Eredmények

A bronzcsata célegyenesében vesztette el kapusát a Debrecen

m4sport.hu
Nem léphet pályára az OTP Bank Liga utolsó fordulójában Nagy Sándor, a Debreceni VSC első számú kapusa.

A 33 éves kárpátaljai futballista a Ferencváros otthonában játszott múlt szombati bajnoki mérkőzés hajrájában sérült meg egy rossz mozdulat következtében, nem is tudta folytatni a játékot, Tomas Kosicky állt be a helyére.

Nagy Sándor sérülése a Ferencváros–Debrecen mérkőzésen 2019. május 11-én (Fotó: m4sport.hu) Nagy Sándor sérülése a Ferencváros–Debrecen mérkőzésen 2019. május 11-én (Fotó: m4sport.hu)

A debreceni klub tájékoztatása szerint Nagy Sándor combközelítő izmában öt centiméteres beszakadás keletkezett, várhatóan két hét kihagyás vár rá, így a Paks ellen biztosan nem védhet az utolsó fordulóban, a nyári felkészülést ugyanakkor elkezdheti a csapattal. Nagy a mostani szezonban 30 mérkőzésen védte a Loki kapuját.

Az OTP Bank Liga 33. fordulójának a kiesés és a bronzérem szempontjából van jelentősége, a Debrecen utóbbiban érdekelt és a három versenyben lévő csapat közül a legelőnyösebb helyzetből várja a vasárnapot: egyrészt jelenleg a hajdúságiak állnak dobogós helyen, másrészt hazai pályán fogadják a Paksot, amelynek már gyakorlatilag tét nélküli a szezon utolsó bajnokija.

A DVSC-val azonos pontszámmal rendelkező, negyedik Újpestnek és a két pont hátránnyal ötödik helyen álló Honvédnak már jóval nehezebb dolga lesz, ugyanis a két fővárosi gárda kettő, az NB I-es tagságért küzdő csapat otthonába látogat: a lila-fehérek a DVTK, a kispestiek az MTK vendégeként zárják az idényt.

További tartalmak