Musorujsag
Élő Eredmények

NB I: Lucsánszky rajtja és Doll sorozata példa nélküli

NB I: Lucsánszky rajtja és Doll sorozata példa nélküli

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
A 2018/19-es NB I-es mezőny jelenlegi és menesztett edzői közt példa nélküli az a gyenge rajt, amelyet az MTK mestere, Lucsánszky Tamás vett a kék-fehérek élén. A leghosszabb és legkevesebb pontot hozó nyeretlenségi sorozat Csertői Aurél nevéhez fűződik, míg a legjobb pont/meccs mutatóval és a leghosszabb veretlenségi sorozattal a Ferencváros korábbi edzője, Thomas Doll bír.

Nehéz helyzetben várja az MTK az OTP Bank Liga május 19-i zárófordulóját, hiszen egyrészt a kiesést jelentő 11. helyen áll, másfelől csak akkor maradhat bent, ha az utolsó fordulóban több pontot szerez, mint a Diósgyőr vagy a Kisvárda. Az OTP Bank  LIga május 19-i, rendkívül izgalmasnak ígérkező zárófordulóját az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti .

Tovább árnyalja a képet, hogy a bronzéremre hajtó Honvéd lesz az ellenfele, amely ellen az MTK a mostani szezonban csak egy pontot szerzett, és amelynek mindenképpen győznie kellene, ha oda szeretne érni az európai kupaindulást jelentő harmadik helyre (mivel a kispestiek érdekeltek a Magyar Kupa döntőjében, így még annak a megnyerésével is kvalifikálhatnak a nemzetközi kupaporondra).

Az MTK-nál a 24. forduló után a Fradi elleni 3–1-es vereséget és ezzel zsinórban négy nyeretlen bajnokit követően Feczkó Tamást Lucsánszky Tamás váltotta a vezetőedzői poszton, ettől remélte a klubvezetés, hogy a csapat legrosszabb esetben megőrzi hetedik helyét, vagy optimális esetben elindul felfele a tabellán. Csakhogy nem várt fordulatként zuhanórepülésbe kezdtek a kék-fehérek, Lucsánszkyval a padon a legutóbbi nyolc bajnokijukon csupán három pontot szereztek, egy győzelem mellett (a DVTK-t verték idegenben) hétszer kikaptak, jelenleg pedig sorozatban hat vereségnél tartanak.

Persze egy csapat sikeressége nem kizárólag a tréneren múlik, de megnéztük, hogy azok közt az edzők közt, akik a jelenlegi szezonban ültek NB I-es csapat padján, volt-e olyan, aki az első nyolc bajnokiját tekintve kevesebb pontot szerzett volna az MTK mesterénél. Nem találtunk ilyet.

Fotó: mtkbudapest.hu Lucsánszky Tamás beragadt a rajtnál (Fotó: mtkbudapest.hu)

A mostani szezon NB I-es edzőinek rangsora az első nyolc bajnokijukon (onnantól számítva, hogy átvették a csapatot) szerzett pontjaik alapján

Horváth Ferenc is jobban kezdett a Haladás élén: első nyolc meccsén négy pontot gyűjtött (egy győzelem, egy döntetlen, hat vereség) az együttessel, amely a legutóbbi forduló után matematikailag is kiesett az élvonalból. Kiderült az is, a Vidi mesterénél, Marko Nikolicsnál sem a mostani szezonban menesztett, sem a jelenlegi NB I-es edzők közül nem kezdett jobban senki, Szerhij Rebrov pedig jobban rajtolt a Fradi élén, mint 2013-ban Thomas Doll.

Lucsánszky Tamás (MTK, 2019. március): 1 győzelem, 7 vereség (3 pont)
Horváth Ferenc (Haladás, 2018. szeptember): 1 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség (4 pont)
Csertői Aurél (Paks, 2014. február): 3 vereség, 5 döntetlen (5 pont)
Fernando (DVTK, 2018. április): 2 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség (7 pont)
Dajka László (Kisvárda, 2018. augusztus): 2 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség (8 pont)
Kuttor Attila (Mezőkövesd, 2017. október): 2 vereség, 5 döntetlen, 1 győzelem (8 pont)
Supka Attila (Honvéd, 2017. december): 3 vereség, 3 döntetlen, 2 győzelem (9 pont)
Herczeg András (Debrecen, 2017. május): 3 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség (11 pont)
Komjáti András (Puskás Akadémia, 2019. április): 3 győzelem, 3 döntetlen (12 pont)
Nebojsa Vignjevics (Újpest, 2013. október): 3 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség (12 pont)
Szerhij Rebrov (Ferencváros, 2018. augusztus): 5 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség (17 pont)
Marko Nikolics (MOL Vidi, 2017. június): 2 döntetlen, 6 győzelem (20 pont)

Menesztett/távozott edzők:

Kondás Elemér (Kisvárda, két meccs a 2018/19-es NB I-es szezonban, előtte az NB II-ben vezette a csapatot): 2 vereség (0 pont)
Benczés Miklós (Puskás Akadémia, 2018. június-december): 1 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség (5 pont)
Radoki János (Puskás Akadémia, 2018. december – 2019. április): 3 győzelem, 5 vereség (9 pont)
Michal Hipp (Haladás, 2017. november – 2018. szeptember): 4 győzelem, 4 vereség (12 pont)
Feczkó Tamás az NB I-ben (MTK, 2017. június – 2019. március): 4 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség (13 pont)
Thomas Doll (Ferencváros, 2013. december – 2018. szeptember): 4 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség( 15 pont)

Csertői Aurél 9 meccsen nem tudott győzni a Pakssal (Fotó: MTI/zeglédi Zsolt)

A mostani bajnoki szezon NB I-es edzőinek leghosszabb nyeretlenségi sorozata (nem feltétlenül a mostani idényben)

Csertői Aurél (Paks): 3 döntetlen, 6 vereség (9 meccs, 3 pont)
Nebojsa Vignjevics (Újpest): 5 döntetlen, 4 vereség (9 meccs, 5 pont)
Horváth Ferenc (Haladás): 2 döntetlen, 6 vereség (8 meccs, 2 pont)
Fernando (DVTK): 2 döntetlen, 6 vereség (8 meccs, 2 pont)
Lucsánszky Tamás (MTK): 1 győzelem, 7 vereség (8 meccs, 3 pont)
Dajka László (Kisvárda): 1 döntetlen, 6 vereség (7 meccs, 1 pont)
Herczeg András (Debrecen): 2 döntetlen, 4 vereség (6 meccs, 2 pont)
Kuttor Attila (Mezőkövesd): 3 döntetlen, 3 vereség (6 meccs, 3 pont)
Supka Attila (Honvéd): 3 döntetlen, 3 vereség (6 meccs, 3 pont)
Marko Nikolics (MOL Vidi): 1 döntetlen, 2 vereség (3 meccs, 1 pont)
Komjáti András (Puskás Akadémia): 2 döntetlen (2 meccs, 2 pont)
Szerhij Rebrov (Ferencváros): 1 döntetlen, 1 vereség (2 meccs, 1 pont)

Menesztett/távozott edzők:

Benczés Miklós (Puskás Akadémia, 2018. június-december): 2 döntetlen, 5 vereség (7 meccs, 2 pont)
Michal Hipp (Haladás, 2017. november – 2018. szeptember): 1 döntetlen, 3 vereség (4 meccs, 1 pont)
Feczkó Tamás az NB I-ben (MTK, 2017. június – 2019. március): 1 döntetlen, 3 vereség (4 meccs, 1 pont)
Thomas Doll (Ferencváros, 2013. december – 2018. szeptember): 1 döntetlen, 3 vereség (4 meccs, 1 pont)
Radoki János (Puskás Akadémia, 2018. december – 2019. április): 3 vereség (3 meccs, 0 pont)
Kondás Elemér (Kisvárda, két meccs a 2018/19-es NB I-es szezonban, előtte az NB II-ben vezette a csapatot): 2 vereség (2 meccs, 0 pont)

Fotó: MTI Nebojsa Vignjevics büszkélkedhet a leghosszabb veretlenségi sorozattal (Fotó: MTI)

Az NB I. jelenlegi, vagy ebben a szezonban menesztett edzőinek leghosszabb veretlenségi sorozata (nem feltétlenül a mostani idényben)

Nebojsa Vignjevic (Újpest): 9 győzelem, 4 döntetlen (13 meccs, 31 pont)
Herczeg András (Debrecen): 8 győzelem, 2 döntetlen (10 meccs, 26 pont)
Csertői Aurél (Paks): 6 győzelem, 4 döntetlen (10 meccs, 22 pont)
Szerhij Rebrov (Ferencváros): 8 győzelem (8 meccs, 24 pont)
Marko Nikolics (MOL Vidi): 7 győzelem, 1 döntetlen (8 meccs, 22 pont)
Fernando (DVTK): 5 győzelem, 3 döntetlen (8 meccs, 18 pont)
Kuttor Attila (Mezőkövesd): 4 győzelem, 4 döntetlen (8 meccs, 16 pont)
Dajka László (Kisvárda): 4 győzelem, 3 döntetlen (7 meccs, 15 pont)
Supka Attila (Honvéd): 3 győzelem, 3 döntetlen (6 meccs, 12 pont)
Komjáti András (Puskás Akadémia): 3 győzelem, 3 döntetlen (6 meccs, 9 pont)
Horváth Ferenc (Haladás): 3 győzelem (3 meccs, 9 pont)
Lucsánszky Tamás (MTK): 1 győzelem (1 meccs, 3 pont)

Menesztett/távozott edzők:

Thomas Doll (Ferencváros, 2013. december – 2018. szeptember): 15 győzelem, 1 döntetlen (16 meccs, 46 pont)
Benczés Miklós (Puskás Akadémia, 2018. június-december): 4 győzelem (4 meccs, 12 pont)
Feczkó Tamás az NB I-ben (MTK, 2017. június – 2019. március): 3 győzelem, 1 döntetlen (4 meccs, 10 pont)
Michal Hipp (Haladás, 2017. november – 2018. szeptember): 2 győzelem, 2 döntetlen (4 meccs, 8 pont)
Radoki János (Puskás Akadémia, 2018. december – 2019. április): 1 győzelem (3 pont)
Kondás Elemér (Kisvárda, két meccs a 2018/19-es NB I-es szezonban, előtte az NB II-ben vezette a csapatot): –

Mezőkövesd, 2018. augusztus 25. Szerhij Rebrov, a Ferencváros ukrán vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a mezőkövesdi városi stadionban 2018. augusztus 25-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Szerhij Rebrovénál csak a Fradi korábbi edzőjének, Thomas Dollnak a pont/meccs mutatója jobb 
(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Az aktuális vagy a szezonban menesztett NB I-es edzők rangsora pont/meccs mutató alapján a mostani szezonban

Szerhij Rebrov (Ferencváros): 2, 22 PPM
Komjáti András (Puskás Akadémia): 2 PPM
Marko Nikolics (MOL Vidi): 1, 88 PPM
Nebojsa Vignjevics (Újpest): 1,5 PPM
Herczeg András (Debrecen): 1, 5 PPM
Supka Attila (Honvéd): 1, 44 PPM
Kuttor Attila (Mezőkövesd): 1, 38 PPM
Dajka László (Kisvárda): 1, 25 PPM
Csertő Aurél (Paks): 1,22 PPM
Fernando (DVTK): 1, 09 PPM
Horváth Ferenc (Haladás): 1 PPM
Lucsánszky Tamás (MTK): 0,38 PPM

Menesztett/távozott edzők:

Thomas Doll (Ferencváros): 2, 6 PPM
Feczkó Tamás (MTK): 1, 29 PPM
Benczés Miklós (Puskás Akadémia): 1,06 PPM
Radoki János (Puskás Akadémia): 1 PPM
Michal Hipp (Haladás): 0,63 PPM
Kondás Elemér (Kisvárda): –

 

 

 

További tartalmak