Musorujsag
Élő Eredmények

A magyar U16-os válogatott Prágában 4-1-re verte Venezuelát

A magyar U16-os válogatott Prágában 4-1-re verte Venezuelát

m4sport.hu/MLSZ
A 2003-as születésű játékosokból álló U16-os magyar labdarúgó-válogatott Prágában vesz részt egy felkészülési tornán, amelynek első mérkőzésén 4-1-es győzelmet aratott a venezuelai fiatalok ellen. Belvon Attila csapata, Németh Antal vezetésével a házigazda csehekkel, illetve az Egyesült Államokkal is játszik az eseményen.

Az U16-os együttes mostani összetartása előtt idén eddig három nemzetközi mérkőzést játszott le, Belgiumban bravúros győzelemmel zárt, míg a litvánok ellen egy győzelem és egy vereség volt a mérlege áprilisban.

Venezuela-Magyarország 1-4 (1-2)

Magyarország: Kovács Marcell – Varga Gergő, Török Kevin, Csinger Márk, Farkas Botond (Gazdag Vajk, 69.) – Benczenleitner Barna (Helembai Márk, 56.), Kispál Tamás (Bene Domonkos, 56.) – Kovács Mátyás (Kerezsi Zalán, 56.), Sztojka Dominik, Benkő László (Vámos Gergő, 69.) – Németh Dániel (Bakos Zsombor, 56.)

Gólszerzők: Sztojka, Török, Kovács, Csinger

„Idegesen kezdtük a meccset, de az első gól után feljavultunk, bátran, nagyobb vállalkozó kedvvel futballoztunk, és innentől kezdve egyértelműen ellenfelünk fölé nőttünk, helyenként kimondottan jó teljesítményt nyújtottunk. Ezen az úton kell továbbmennünk, mert Csehország és az Egyesült Államok ellen csak hasonlóan bátor, pontos játékkal lehet jó eredményt elérni” – mondta a mérkőzés után Németh Antal, aki a korosztály szövetségi edzőjét, a jelenleg az U17-es válogatott stábjával Írországban tartózkodó Belvon Attilát helyettesíti a tornán.

Borítókép: A magyar U16-os labdarúgó-válogatott (Forrás: MLSZ)

További tartalmak