Soroksárról igazolt kapust a Vidi

Kovács Dániel a MOL Vidinél folytatja pályafutását - jelentette be kedden a fehérvári klub.

Kovács Dániel két éve Csákvárról igazolt Soroksárra, nagy szerepe volt a klub idei Magyar Kupa-menetelésében.

„Hatalmas megtiszteltetés és öröm számomra, hogy immár a székesfehérvári csapat játékosa lehetek. Nagyon várom már, hogy elkezdődjön a közös munka a csapattal - nyilatkozta a vidi.hu-nak a 25 éves kapus. - Nyilván szeretnék minél többet játszani, de tudom, hogy Székesfehérváron nem adják ajándékba a játékperceket, azért nagyon meg kell küzdeni, ráadásul kiváló riválisokkal."

Kovács Dániel 17 évesen került a Vasas Kubala Akadémiára. 2013-ban Brazíliába igazolt a Fluminense együtteséhez, ahol az U20-as csapat játékosa volt. A 2014/2015-ös szezonban az akkor még NB I-es Kecskemét játékosa lett, négy NB I-es találkozóra nevezve is volt a 18-as keretbe, de pályára nem lépett a legmagasabb osztályban. Ezután következett a ZTE majd a Csákvár, a 2017/2018-as idénytől pedig a Soroksár kapuját őrizte, ahol a legutóbbi szezonban 38 bajnokiból 36 alkalommal az ő nevével kezdődött Lipcsei Péter együttesének összeállítása, a Magyar Kupában pedig egészen az elődöntőig meneteltek, ahol éppen a MOL Vidi FC kupadöntős ellenfele, a Budapest Honvéd állította meg az NB II-es csapatot.