Musorujsag
Élő Eredmények

Juhász Roland: A következő az utolsó szezonom, remélem, az is hasonlóan szép lesz

Juhász Roland: A következő az utolsó szezonom, remélem, az is hasonlóan szép lesz

m4sport.hu
Izgalmas, fordulatos mérkőzésen a MOL Vidi FC nyerte a Magyar Kupa döntőjét a Honvéd ellen. A finálé után az együttes csapatkapitánya, Juhász Roland elmondta, nagyon örül a sikernek, mert ez a trófea a Vidivel még hiányzott a gyűjteményéből és elmondta, reméli, a következő, utolsó szezonja is ugyanilyen szép lesz.

Anel Hadzic, a győztesgól szerzője:

„Micsoda mérkőzés volt! Az első félidő katasztrofális volt. A szünetben megbeszéltük, hogy valamit változtatni kell, mert ez így nem fog működni. A végén viszont megcsináltuk. A második félidő sokkal jobb volt és megérdemelten nyertük meg a kupát. Sokkal agresszívebbek voltunk és gyorsabban is játszottunk a második félidőben.”

Juhász Roland, a csapatkapitány:


„Az első félidőben túl nagy területet hagytunk az ellenfélnek, hagytuk őket játszani. A második félidőben mindent egy lapra feltéve rájuk mentünk, nem is tudtak ezzel mit kezdeni. Összességében véve teljesen megérdemelten nyertük meg ezt a találkozót, mert a második félidőben sokkal többet tettünk a győzelemért. Személy szerint nagyon boldog vagyok, hiszen lassan 36 éves leszek, ezért nekem minden ilyen siker különösen értékes. Ez a mai azért is, mert a Vidivel ez az egy cím még hiányzott. Mikor elkezdtem a futballt, arról álmondtam, hogy ilyen dolgokat éljek meg. Remélem, hogy az utolsó szezonom jövőre, az is hasonlóan szép lesz.”

Kovács István:

„Nem sikerült a kezdőbe bekerülnöm, ugyanakkor tudtam, hogy szükség van rám, akkor megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni. Anel (Hadzic) karakterét is mutatja, hogy a kispadról beszállva győztes gólt tudott szerezni. Mindketten játszó játékosok vagyunk, az volt a feladatunk, hogy ezt a pályán is bizonyítsuk, meg kellett találni a passzsávokat, ahol fel tudtuk venni a labdákat. Voltak helyzeteink is, de Gróf Dávid nagyszerűen védett. Talán az volt a kulcs, hogy az első félidőben nem tudtunk annyira rámenni a Honvédra, a második félidőben viszont már birtokoltuk a labdát… Rengeteg meccs van a lábunkban, nekem például 61 meccs, ha jól számoltam. Ez a stáb dicsérete, hogy nem szenvedtünk el komolyabb sérüléseket és így bírtuk a véghajrát, meg ezt a számunkra oly fontos kupagyőzelmet.”

Marko Nikolic, a MOL Vidi vezetőedzője:


„Mindig is hittünk abban, hogy ez sikerülni fog, ez egy agyon jó befejezése egy fantasztikus szezonnak. Az előző szezonban három célunk volt, a Bajnokok Ligája, a kupa és a bajnoki cím, végül az Európa Liga-főtábla meglett, a kupát pedig megnyertük, ezért ez egy nagyon jó szezon volt a számunkra. Itt az idő, hogy a játékosok pihenjenek, hiszen több mint 60 mérkőzésen vannak túl. Csak két hetük van pihenni, hiszen komoly ambícióink vannak Európában. Óriási gratuláció a játékosoknak. Nagyon rendben volt a mentalitásuk a második félidőben, nem volt egyszerű m érkőzés. Az első félidő borzasztó volt, de a második tényleg jól sikerült. Tudom az okát, de ez most már nem fontos, sokkal inkább az, hogy a kupa a miénk. A döntőben nem a játék minősége a fontos, hanem az, hogy nyerjél… A negyedik játékvezető döntése volt, hogy engem elküldjenek a kispadról, nem az elsőé. Nem láthatta mindenki, hogy pontosan mi is történt. Én igazából megvédtem a játékosaimtól őt, a végén meg engem küldtek le. Ez még mindig jobb, mintha az egyik játékosomat állították volna ki.”

Borítókép: Fotó: m4sport.hu

További tartalmak