A Kúria kimondta: Újpesten maradhat az új címer

Az Újpesti Torna Egylet (UTE) és az Újpest FC közötti perben az utóbbinak adott igazat a Kúria, ami azt jelenti, hogy maradhat az új címer.

A Kúria szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet, és helybenhagyta az első fokon született döntést. Így az UTE és az Újpest FC közötti címervitában utóbbinak adott igazat. A határozat indoklása szerint valamely önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet saját címerének saját döntésen alapuló megváltoztatása objektíve nem okozhatja egy attól elkülönült jogi személy jó hírnevének sérelmét.

„Az alperes kifogásolt magatartása még akkor sem alkalmas a jóhírnév megsértésére, ha az a gazdasági társaság társasági szerződésének megszegésével valósul meg. A perbeli esetben a címer megváltoztatása önmagában személyhez fűződő jogot nem sért. Az alperes magatartását az teszi jogellenessé, hogy az alperes vezető tisztségviselője nem tartotta be a gazdasági társaságot létesítő szerződésben foglaltakat. A cég működésére vonatkozó kötelezettségek megszegésével okozott sérelem azonban személyiségvédelmi igény keretében nem érvényesíthető. A felperes a keresetében lényegében a személyiségi jog megsértésének jogkövetkezményei alkalmazásával kívánta az alperes szerződésszerű magatartását kikényszeríteni. A személyiségi jogsértés miatt igénybe vehető szankciók azonban nem alkalmazhatók a gazdasági társaság működésére vonatkozó szabályok megszegésének orvoslására” – olvasható a közleményben.

Az Újpest FC 2017. július 3-án mutatta be az új címert. A futballcsapat honlapja szerint a több ezer beküldött szurkolói voks alapján egyértelmű eredmény született a három szavazásra bocsátott tervezet között.

Szurkolók ezután tüntetésen követelték a régi címer visszaállítását, az UTE pedig kisebbségi tulajdonosként nem járult hozzá a változtatáshoz. Az anyaegyesület felszólította a labdarúgóklub vezetőit – Gyarmati Eszter akkori ügyvezetőt és Roderick Duchatelet tulajdonost –, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a törvénysértő címerhasználatot, és már akkor jelezte, hogy ellenkező esetben „jogi úton védi meg az újpesti professzionális labdarúgás tradícióját”.

Duchatelet sajtótájékoztatón kijelentette, nincs visszaút, marad a lila-fehérek új címere. Hozzátette, a klub fejlődése, a brand, valamint a logóhasználati jog miatt volt szükség a változtatásra.

Az UTE 2017 nyarán fordult bírósághoz, ám első fokon elutasították a keresetét a személyiségi jogi perben. Másodfokon azonban, 2017 decemberében az anyaegyesületnek kedvező döntés született. A bíróság azt mondta ki, hogy a futballklubnak vissza kell vonnia az új címert. Az Újpest FC ekkor a Kúriához fordult, amely most neki adott igazat.