Musorujsag
Élő Eredmények

Három meccsre eltiltották a MOL Vidi edzőjét

m4sport.hu
Az MLSZ a Vidi edzőjét komoly pénzbírsággal is büntette, miként a két szurkolótábor miatt is fizetniük kell a kupadöntő résztvevőinek.
Kispesti szurkolók a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében játszott Budapest Honvéd – MOL Vidi FC mérkőzésen. MTI/Koszticsák Szilárd

A Magyar Labdarúgó-szövetség egymillió forintos pénzbírsággal büntette Marko Nikolicsot, a Mol Vidi vezetőedzőjét, ezen kívül a három soron következő Magyar Kupa-mérkőzésre eltiltotta őt a szombati, Honvéd elleni Magyar Kupa-döntőn történtek miatt. A fehérváriak 2-1-re nyertek a döntőben, de többször is vitatható módon nehezményezték a játékvezető, Iványi Zoltán döntéseit.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) május 28-i ülésén született az alábbiakkal magyarázta: A sportszakember a Budapest Honvéd – MOL Vidi MK-döntő mérkőzés 67. percében elhagyta a technikai zónát, befutott a játéktérre és ott a játékvezető működése ellen szóval és mozdulattal sportszerűtlen módon tiltakozott, amiért a játékvezető a kispadról elküldte. A kispadot csak ismételt felszólítás után hagyta el. A vezetőedző a kispadról elküldött sportszakemberre vonatkozó szabályzati előírást is megsértette azzal, hogy a mérkőzés lefújása után a játéktérre ment. A FEB a büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként vette figyelembe a sportszakember vétkes fegyelmezési múltját, azt, hogy a 2018-19-es  bajnoki év tavaszi idényében ezt megelőzően hasonló fegyelmi vétségek elkövetéséért már két esetben hozott vele szemben jogerős, elmarasztaló határozatot.

A FEB a döntő mérkőzéssel kapcsolatban a két csapatot is megbüntette szurkolóinak rendzavarásaiért (pirotechnikai eszközök használata). A kispestieket 500.000 Ft, a fehérváriakat 200.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A szövetség honlapjának beszámolója szerint a mérkőzés előtt és alatt történt nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz használata miatt a stadionban több zászló, molinó, szék, pálya- és lelátóelem is megsérült és megégett. A tűz oltásán dolgozó egyik tűzoltó súlyosan megsérült, jelenleg vizsgálják, hogy maradandó károsodásokat szenvedett-e. A rendőrség több esetben indított eljárást és állított elő embereket verekedés, a pályára történő beugrás és pirotechnikai eszközzel kapcsolatos cselekmények miatt.

További tartalmak