Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Dárdai: A hat pont csúcs lenne, de szerintem a négy is jó

Kossuth Rádió
Dárdai Pál szerint a magyar válogatott a horvátok legyőzése után jó helyzetből várhatja az Azerbajdzsán és Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőket, négy pont megszerzésével pedig személy szerint elégedett lenne.

A Hertha BSC-től a szezon végén távozó edző a Kossuth Rádiónak nyilatkozott Zamárdiból, az interjú elején pedig felevenítette azt az 1998-as Eb-selejtezőt, amelyen ő lőtte a magyar válagatott első gólját Bakuban. „Valamennyire emlékszem, az biztos, hogy tizenöt kilóval könnyebb voltam… Szerintem Hamar szaladt el a bal oldalon, és ahogy visszagurított, kicsit furcsán jött nekem a labda, Illés Béla pedig hátulról rám kiabált, hogy »Palcsi, kell a gól!«”

Dárdai Pál (Fotó: EPA/Hayoung Jeon) Dárdai Pál (Fotó: EPA/Hayoung Jeon)

A szombati mérkőzéssel kapcsolatban a 43 éves tréner elmondta, a horvátok ellen szereztt „bónuszpontoknak” köszönhetően jó esélyei vannak a magyar válogatottnak. „Talán az elmúlt 30 év legnagyobb győzelmét aratták a horvátok ellen, itt most nem szabad elpotyogtatni pontokat.”

Dárdai szerint a bakuban várható magas páratartalom nem okozhat problémát Marco Rossi szövetségi kapitány csapata számára. „Én nem tartanék tőle, mert egy meccsen ki lehet préselni magadból dolgokat. Lehet, hogy inkább utána fognak megzakkanni, a következő meccsre. Azt gondolom, hogy egyszer, arra a 90 percre, vagy legyen 95, az netto játékidőben maximum 60 perc, arra nem kell tartani a páratartalomtól, arra fel tudja szívni magát egy játékos, ha pedig nem, akkor baj van, mert ez akarat kérdése.”

A magyarok korábbi szövetségi kapitánya szerint megszerezhető a hat pont a két Eb-selejtezőn, de nem is szabad túlzott elvárásokat támasztani a játékosokkal szemben, mert az bénítóan is hathat. „Papírforma szerint benne van a hat pont, de hat pontot kitűzni célnak, az valamilyen szinten nyomás a játékosokra is. Én azt gondolom, hogy egy picit mindig le kell venni a nyomást a játékosokról. Ha 4-6 pontról beszélünk, szerintem az is jó, mivel megvannak a bónuszpontok a horvátok ellen. Azt gondolom, hogy eddig Rossinál jól dolgoznak a játékosok, a taktika rendben van, bízzunk abban, hogy a napi forma és a motiváció is meglesz. A hat pont csúcs lenne, de szerintem a négy is jó.”

A Herthánál töltött vezetőedzői időszakkal elégedett Dárdai Pál, a kispad pedig egyelőre nem hiányzik neki, jól érzi magát a Balatonnál. „A Herthával nem estem ki, hoztuk mindig, amit kell, sőt, többet is. Én nem látom a BL-pozíciót a Hertha BSC-ben, aki ezt látja, az akkor csinálja. Azt gondolom, hogy tisztességesen el tudtunk válni, nekem ez fontos volt. A Hertha büdzséje helyrejött, stabilak lettek, kétszer voltunk nemzetközi szinten. Az első két edzői állomásomon sikeres tudtam lenni, ezek jó dolgok. Hogy a kispad mennyire hiányzik, az eldől majd az idővel, egyelőre nagyon jól érzem magam Zamárdiban. Én itt tudok kikapcsolni, az emberek békén hagynak, mert ismernek, 10-15 éve ide járok nyaralni. Itt nem kell mindenkinek megfelelni, elvagyok, mint a befőtt.”

A jövővel kapcsolatban Dárdai megismételte, hogy több ajánlata is volt, miután kiderült, hogy távozik a Herthától, de egyelőre nem érzi magában azt a tüzet és motivációt, ami ahhoz kellene, hogy teljes erőbedobással tudjon dolgozni egy csapatnál. „Ha olyan lehetőségem lesz, amelynél kiderülhet, hogy más játékosok és más célok esetén mit lehet kihozni az én ötleteimmel és taktikai felsogásommal, az lehet, hogy elgondolkoztatna és kipróbálnám magam, de ettől függetlenül nekem semmi problémám nincs azzal, ha jövőre ilyenkor már készítem az anyagokat, hogy hogyan szállok vissza az utánpótlásba. Szívesen csinálom azt is, akár egyéni képzést, akár látni a gyerekeket fejlődni U15-ben, U17-ben vagy U19-ben. Ezek szép munkák, nincs stressz, az ember a fociban marad és jól érzi magát. Meglátjuk, mit hoz a sors, az is lehet, hogy azt mondom majd, hogy nekem nem is hiányzik már. Képezni fogom magam tovább, elmegyek hospitálni, figyelem a Bundesliga-csapatokat, mert ha jön egy ajánlat, amire azt mondja az ember, hogy igen, akkor képben kell lenni.”

A teljes interjú a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában lesz hallható szerda este 20:12-től, a szombati és a keddi Eb-selejtezőt pedig az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.