Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Szoboszlai: Addig csinálom, még az nem leszek, aki szeretnék lenni

M4 Sport
Szoboszlai Dominik remek évet zárt, a kitűzött céljait elérte, ám még mielőtt véget érne a szezonja, még vár rá és a magyar válogatottra két Európa-bajnoki selejtező. A Red Bull Salzburg középpályása magabiztosan néz eléjük, ahogy a jövőjével kapcsolatban is határozott elképzelése van.
 

„Úgy kezdtem bele a fociba, addig csinálom, még az nem leszek, aki szeretnék lenni. A top öt bajnokság első három helyezettjében nem lenne rossz játszani, de annyira előre még nem szeretnék nézelődni” – vázolta fel ambiciózus terveit az M4 Sport kamerái előtt. Amiben semmi túlzás nincs, tekintve, hogy alig múlt 18 éves, de amit erre a szezonra kitűzött maga elé célként azt elérte. Mondhatni várakozásainak megfelelően alakult a szezonja, bajnok és kupagyőztes csapat tagja lett és bemutatkozhatott a válogatottban is.

A márciusi selejtezőkön jött el az ideje, Szlovákia ellen csereként debütált, a Horvátország elleni bravúrból már kezdőként vette ki a részét. De ezúttal nem alkalmazkodna, inkább irányítana. „Mi domináljunk, nálunk legyen a labda. Ne az, hogy várunk, várunk, hogy ők mit csinálnak, mint ahogy a horvátok ellen is tettük. Most minket mondanak erősebbnek. De azt nem szabad gondolni, hogy egyszerű lesz ez a meccs. Láttuk már Andorrát is…” – jegyezte meg, fiatalkora ellenére élt már át nagy blamát, két éve, mikor a cserepadról nézte végig a kínos vereséget.

2011-ben, mikor legutóbb Azerbajdzsán ellen játszott a magyar válogatott, Szoboszlai még csak 11 éves volt, nem csoda, ha nem emlékszik arra a felkészülési mérkőzésre. Most viszont a szakmai stáb elemzéseinek köszönhetően abszolút képben van az ellenfélről. „Szerintem nekünk több kvalitásunk van. Próbálnak játszani… és lehet, hogy épp Málta elleni videókat néztünk, de vezettek Horvátország ellen is egy nullra, szóval nem szabad lenézni őket.”

A fiatal középpályást, akit többször is szóba hoztak már Európa legnevesebb klubjaival, máris 12 millió euróra taksálják, mellyel a keret második legértékesebb tagja. De számára nem ez az igazi értékmérő. „A piaci értékkel nem foglalkozok. Persze írják, most mennyivel ment feljebb, hogy most a második vagyok. Én a játékkal foglalkozok és a csapatért játszom. Szerintem az fejlődésemnek tökéletes, hogy még egy évet maradjak” – indokolta a Bajnokok Ligája-szerepléssel, miért jó lépcsőfok a következő szezont is Salzburgban töltenie. „Nem minden csapat van béelfőtáblán. Ezért szeretnék most itt maradni és kezdőként bizonyítani.”

A magyar válogatott Azerbajdzsán (szombaton 18 órától) és Wales elleni (kedden 20:45-től) Eb-selejtezőjét is élőben közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.