Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Nagy Ádám: Eddig az elvárásokon felül teljesítettünk

MTI/m4sport.hu
A magyar labdarúgó-válogatott középpályása, Nagy Ádám a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezős győzelmet követően elmondta, úgy érzi, eddig várokzáson felül teljesített az együttes és örül, hogy ezzel egy egész országot sikerült boldoggá tenniük, míg a kapus, Gulácsi Péter úgy fogalmazott, "a folytatásban négy nagyon fontos mérkőzés vár még ránk, amelyeken ki kell harcolnunk az Eb-részvételt".
 

Az M4 Sport és az m4sport.hu a magyar válogatott összes Eb-selejtezős mérkőzését élőben közvetíti.

Nagy Ádám az E csoport állását firtató kérdésre úgy reagált, előzetesen nem gondolták volna, hogy júniusban arról beszélhetnek, „egész jól állunk”.

„Nyilvánvalóan sajnáljuk, hogy az első meccsen kikaptunk a szlovákoktól, de azt gondolom, hogy az azóta játszott három meccsel és három sikerrel maximálisan sikerült kijavítani a rossz rajtot, s persze a bakui győzelmet lehet kötelezőnek mondani, de Horvátország és Wales megverésével talán az elváráson túl teljesítettünk, és egy egész országot sikerült boldoggá tennünk” – jelentette ki a Bologna védekező középpályása.

Nagy Ádám azt mondta, a sikerek és a csoportelsőség kellő löketet és egyfajta „adrenalinfröccsöt” kell, hogy adjanak a válogatott játékosoknak, akiknek ezek után magabiztosságot kell árasztaniuk még akkor is, amikor idegenben lépnek pályára.

„Horvátországban és Walesben is a három pont megszerzéséért kell kifutnunk a gyepre, de a következő mérkőzést itthon játsszuk a szlovákok ellen, először azon az összecsapáson kell mindent megtennünk a győzelemért” – jelentette ki Nagy.

A kapus Gulácsi Péter azt mondta, a kedd esti mérkőzésen a gólig mindkét csapat valamelyest kivárásra játszott, ezért tűnhetett néha alacsonyabbnak az iram, és kevés volt az olyan szakasz, amikor rövid idő alatt mindkét kapu előtt kialakultak helyzetek.

„Miután megszereztük a vezetést, ők nyilván egyenlíteni akartak, ezért lehetőségünk nyílt a gyorsabb ellentámadásokra, talán egy kicsi szerencsével a második gólunkat is berúghattuk volna, és akkor végképp eldől a meccs, de végül erre nem volt szükség a győzelemhez” – nyilatkozta a német Bundesligában harmadik RB Leipzig kapusa, aki szerint nem nőttek a válogatott esélyei az Eb-szereplésre, hanem a csapat életben tartotta az esélyt.

„Természetesen nagyon jó a nyári szünetnek úgy nekikezdeni, hogy vezetjük a csoportot, de a folytatásban négy nagyon fontos mérkőzés vár még ránk, amelyeken ki kell harcolnunk az Eb-részvételt” – tette hozzá Gulácsi.

A magyar válogatott az Eb-selejtező következő körében, szeptember 9-én fogadja majd Budapesten a szlovák csapatot, azt a mérkőzést is az M4 Sport, valamint az m4sport.hu közvetíti élőben.