Musorujsag
Élő Eredmények

Miriuta László lett a Kisvárda vezetőedzője

m4sport.hu/kisvardafc.hu
Csütörtökön aláírta szerződését, Miriuta László lesz a Kisvárda vezetőedzője a következő bajnokságban – jelentette be honlapján az NB I-es csapat.
Miriuta László (kisvardafc.hu) Miriuta László szerződése aláírása után (kisvardafc.hu)

A kisvárdai beszámoló megjegyzi, az 50 esztendős szakember szerdán még a román FC Hermannstadt csapatát irányította a román élvonalban maradásért kiírt osztályozón, amelyen benntartotta az együttest.

„Játékosként nagyon megkedveltem Magyarországot, 1996 óta élek itt a családommal, azóta mindig is a választott hazámban szerettem volna dolgozni. Győrön kívül nem kaptam máshol lehetőséget, ott pedig négy éve úgy végződött a történet, hogy kizárták a csapatot az élvonalból. Újabb esélyt azóta nem kaptam, ám dolgozni akartam, nem pedig a kanapémon ücsörögni, így elfogadtam a román csapatok felkérését” – mondta a román születésű tréner.

Az 50 éves szakember arról is beszélt, hogy néhány nap pihenőre szüksége van, mert fárasztó idény van mögötte. Elmondása szerint sok magyar meccset látott az elmúlt bajnokságból, néhány kisvárdait is, a felkészülés június 24-i kezdetéig pedig alaposan tanulmányozza majd a felvételeket. Hozzátette, nagy változás nem várható a keretben.

A 9-szeres magyar válogatott egykori labdarúgónak a kisvárdai lesz a második magyarországi klubja vezetőedzőként, 2014/2015-ben a Győrt vezette, ám az év végén kizárták az ETO-t az élvonalból. Edzői pályafutása során Romániában hat csapatot irányított, míg Németországban az Energie Cottbust (2015/2016), amelynek játékosa is volt 1998 és 2002 között. Miriuta László Magyarországon a Győr, a Videoton, a Ferencváros és az Újpest futballistája is volt.

A stáb tagjai nem változnak, vagyis asszisztens-edzőként Kocsis János, Bodnár László és Erős Gábor, kapusedzőként pedig Szabó Attila segíti a munkáját. A szerződés aláírása után a stáb jelenlévő tagjai Révész Attila sportigazgatóval és Nagy István rehabilitációs edző-masszőrrel a felkészülés menetrendjét egyeztették. A felkészülés június 24-én kezdődik.

További tartalmak