Musorujsag
Élő Eredmények

„Klubvezető Magyarországon aligha köt vele szerződést ebben a helyzetben”

m4sport.hu
Az OTP Bank Liga 2018/19-es szezonjában újoncként kilencedik helyen végző Kisvárda hivatalos honlapján közölte, a tavasszal remekül szereplő alapcsapat 95%-át sikerül egyben tartani a következő idényre, a lejáró szerződésű játékosok közül csak a házi gólkirály, Horváth Zoltán távozik.
(fotó: MTI/Czeglédi Zsolt) Horváth Zoltán (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A csütörtökön kinevezett új vezetőedző, Miriuta László már aznap egyeztetett a játékoskeret összetételéről, és Révész Attila sportigazgató arról tájékoztatta, a szezon tavaszi felében a harmadik legtöbb pontot gyűjtő csapat szinte teljes egészében együtt marad.

Ez azt jelenti, hogy sikeres tárgyalásokat folytattak a lejáró szerződésű futballistákkal, Brana Iliccsel, Rados Proticcsal, Anton Kravcsenkóval és Sztavrosz Cukalasszal már megegyeztek a folytatásról, egyedül a csapat legeredményesebb játékosa, a szezont 9 találattal záró Horváth Zoltán távozik a klubtól, mert nem sikerült megállapodásra jutni.

„A tárgyalások az ismert okok miatt húzódtak el eddig, […] fennáll annak a reális esélye, hogy belátható időn belül három évre jogerősen eltiltják futballpályafutása hivatásszerű gyakorlásától, amelynek megtörténte esetén az eltiltás azonnal hatályba léphet, és felelősen gondolkodva nem tehetjük meg, hogy ezt a kockázatot bevállaljuk, és a klubot akár már októbertől vagy novembertől nehéz helyzetbe hozzuk. Ennek ellenére egy tisztességes megállapodásra törekedtünk vele, de ez nem vezetett eredményre”nyilatkozta a Kisvárda honlapjának Révész Attila.

Hozzáteszi:

„Megértjük a játékos érvelését is, hiszen ebben a helyzetben számára csak egy külföldi szerződés lehet előnyös, azt ő is tudja, és el is mondtuk neki, hogy felelősen gondolkodó klubvezető Magyarországon aligha köt vele szerződést ebben a helyzetben. Nem lesz könnyű pótolnunk őt, de vannak kiszemeltjeink a posztjára.”

A 29 csatár 2017 nyarán érkezett Kisvárdára, azaz tagja volt a feljutást ünneplő csapatnak is, előtt két évig Ausztriában futballozott.

A fogadási csalások ügyében eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság januárban „háromrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettet” elkövetésében találta bűnösnek, amiért egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, illetve három évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától.

További tartalmak