Kiütéses magyar győzelem a Női Labdarúgás Napján

A magyar női labdarúgó-válogatott 6-1-re legyőzte Ciprus csapatát a Telkiben vasárnap rendezett barátságos mérkőzésen.


Markó Edina szövetségi kapitány együttese az első játékrészben is nagy fölényben futballozott, de akkor még csak egyszer tudta bevenni az ellenfél kapuját. A folytatásban viszont már gólokban is megnyilvánult a magyar fölény, negyedóra alatt újabb két találattal 3-0-ra módosult az állás. A szigetországiak ugyan szépítettek a 68. percben, de a hajrában újabb három hazai gól született. A magyarok közül Vágó Fanny duplázott, rajta kívül Zágor Bernadett, Zeller Dóra, Mosdóczi Evelin és Csiki Anna volt eredményes.

„Mindenki különböző állapotban érkezett a válogatottba, ez meglátszott az első félidőben, nehezen indult be a gépezet. Az ellenfél is máshogy játszott, mint amire készültünk, masszívan védekeztek és próbáltak ebből megindulni. A mérkőzés nagy pozitívuma, hogy pontrúgásokból eredményesek tudtunk lenni. Aztán jöttek az akciógólok is, nagyon szép támadásokat vezettünk. Évek óta tart a fiatalok beépítése a csapatba, most sem okoztak csalódást. Reméljük, hogy az ő fejlődésük még előrébb fogja vinni a csapatot” – mondta a magyar szövetség honlapján Markó Edina.

A találkozót a Női Labdarúgás Napja alkalmából szervezték.