A Paks bemutatta a hazatérő Böde Dánielt

Az NB I-ben szereplő Paksi FC hétfőn hivatalos honlapján jelentette be a már ismert tényt: a Ferencvárost hét év után elhagyó Böde Dániel visszatér nevelőklubjához.

(fotó: paksifc.hu) (fotó: paksifc.hu)



Böde 2012-ben pont a Pakstól szerződött a Fradihoz, ahol két bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert, de Szerhij Rebrov érkezése után kiszorult a csapatból, a több játéklehetőség érdekében pedig a klubváltás mellett döntött, ezt június 6-án az FTC egy interjú formájában jelentette be. 

„Örülök, hogy pont került az átigazolás végére. Ismert közegbe, boldogan térek haza, és nagyon várom már, hogy megkezdjük a felkészülést. Szeretnék minél jobb eredményeket elérni a csapattal, valamint természetesen vannak egyéni céljaim is, de azokról most még nem szeretnék beszélni” – nyilatkozta a paksiak honlapjának a 25-szörös magyar válogatott Böde, aki még nem mondott le arról, hogy címeres mezben szerepeljen a jövőben.

(fotó: paksifc.hu) (fotó: paksifc.hu)



Haraszti Zsolt ügyvezető hozzátette, biztosak benne, hogy a 32 éves csatár sokat tud nekik segíteni a jövőben és nagy várakozással tekintenek az augusztus 3-án rajtoló idény elé. 

Az OTP Bank Liga 8. helyén végző Paks a szezon végén megvált Csertői Aurél vezetőedzőtől (aki a másodosztályú Gyirmótnál vállalt munkát), helyét a csapat korábbi trénere, Tomiszlav Szivics vette át.