Újra a DVTK-ban a védő, aki csak ott tapasztalta, milyen szurkolók előtt játszani

Szerződtette Vági Andrást, a Paks hátvédjét a Diósgyőr – jelentette be a miskolci klub.

Vági korábban ötven meccsen már magára öltötte a DVTK mezét 2012 tavasza és 2014 nyara között, – amint azt a klubhonlap is megjegyzi – tevékeny részese volt a Ligakupa megnyerésének.

A védő az MTK neveltje, svájci kitérővel került Miskolcra, mielőtt továbbállt Paksra. Azóta másfél szezont a Mezőkövesdnél töltött kölcsönben, de az elmúlt két évet újra a tolnaiaknál játszotta végig. A legutóbbi kiírásban sérülés sújtotta, mindössze hét bajnokin kapott szerepet az OTP Bank Ligában.

Igazolása kapcsán a 31 éves labdarúgó fontosnak tartott kiemelni egy nem elhanyagolható tényezőt.  „Egyedül itt tapasztaltam meg, mit jelent szurkolók előtt, a szurkolókért játszani. Az elmúlt években nehéz érzés volt, mikor ellenfélként jártam Diósgyőrben, de jó volt látni, hogy minden jó irányba változik, akár a stadionra, az edzőközpontra, az utánpótlásra, akár a szakmai stábra gondolok. Persze legjobban mindig a szurkolótáborért csodáltam, és irigyeltem volt csapattársaimat” áll a rövid beköszönőjében.