Lang Ádám Cipruson folytatja pályafutását

A ciprusi Omonia Nicosia hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 26-szoros válogatott védőt, Lang Ádámot.

Lang Ádám hároméves szerződést írt alá a ciprusi klubbal.

A játékos az elmúlt szezonban a román CFR Cluj labdarúgója volt, mellyel az idény végén bajnoki címet ünnepelhetett. Tizennyolc mérkőzésen lépett pályára a bukaresti klubban, azonban március óta nem számolt vele a csapat vezetőedzője, Dan Petrescu.

„Nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnunk – nyilatkozta Lang Ádám az mlsz.hu-nak. – Az Omonia is nagyon szeretett volna leigazolni és én magam is ide szerettem volna jönni, egyrészt, mert nem egy voltam a kinézett játékosaik közül, hanem kifejezetten engem akartak, másrészt pedig Henning Berg vezetőedző személye miatt, akivel a Vidinél dolgoztam együtt. Úgy gondolom, hogy ha továbbra is keményen dolgozom, akkor végre meglesz az eredménye és lehetőségem lesz ismét rendszeresen játszani, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a válogatottnál egyáltalán ismét szóba kerülhessen a nevem. Elsődleges célom ugyanis az, hogy jó teljesítményt nyújtva újra a válogatott tagja legyek. Ez számomra mindennél fontosabb."