Musorujsag
Élő Eredmények

Ghánai középpályással erősített a Diósgyőr

Ghánai középpályással erősített a Diósgyőr

dvtk.eu
Joachim Adukor korábbi ghánai U23-as válogatott játékos a DVTK labdarúgója lett.

Sikeresen átment az orvosi vizsgálaton, így ő lett a diósgyőriek ötödik nyári szerzeménye.

A 26 éves labdarúgó, aki legutóbb a bosnyák bajnok és kupagyőztes FK Sarajevo csapatát erősítette a középpálya több posztján is használható, de a védelem közepén is megállja a helyét. Már egy hete Diósgyőrben készül, és pályára lépett a DVSC elleni felkészülési mérkőzésen is – írja a dvtk.eu.

18 évesen felfigyelt rá a svéd élvonalbeli Gefle IF. Három évig játszott Észak-Európában, közben meghívták a ghánai U23-as válogatottba is. Utána Portugáliában, Franciaországban és Krétán légióskodott, legutóbb a bosnyák FK Sarajevo labdarúgójaként bajnokságot és kupát nyert.

„Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek  mondta el Joachim Adukor. – Bevallom őszintén, korábban nem sokat tudtam a DVTK-ról, de mielőtt tavasszal aláírtam volna az előszerződésem, alaposan utánanéztem a klubnak. Szerencsém volt, mert egy régi ghánai barátom, Abraham Frimpong az FTC-ben játszik, és ő biztatott, hogy fogadjam el az ajánlatot, mert Magyarországon rendezettek a körülmények, és egyre jobb a bajnokság is. Motiváltan érkeztem Diósgyőrbe, szeretnék a DVTK-val jól szerepelni a bajnokságban. Egyéni célkitűzéseim megegyeznek a csapatéval, mert a labdarúgás csapatsport, ezért közösen kell küzdeni a céljaink eléréséért.”

 

További tartalmak