Herczeg András: Dominálni akarunk a Kukesi ellen

Nagy hibát követnénk el, ha könnyű mérkőzésre számítanánk a Kukësi ellen - vélekedett a DVSC labdarúgócsapatának vezetőedzője a csütörtöki Európa-liga selejtezőt megelőző szerdai sajtótájékoztatón.

A DVSC-Kukesi EL-összecsapást az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti csütörtökön 19:00-tól.

Herczeg András elmondta: a szakmai stáb az albán együttes öt mérkőzésének felvételét látta, és ezek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Kukësi jó csapat.

„Játékosai labdabiztosak, jól cseleznek, és az egy az egy elleni párharcokban is eredményesek" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az ellenfélnél jelentős változások történtek az elmúlt hetekben. Az albán csapattól három játékos távozott, köztük a házi gólkirály mozambiki Reginaldo, miközben négy új labdarúgó csatlakozott a kerethez.

„Elképzelhető, hogy az új igazolások miatt az eddig alkalmazott 4-4-2-es felálláson változtat az ellenfelünk, de mi elsősorban a saját játékunkat szeretnénk játszani, dominálni akarunk" - emelte ki Herczeg András.

A csapat felkészülését illetően a tréner közölte: teljes kerettel csak az utóbbi három hétben tudtak készülni, az új igazolások pedig 10-12 napja kapcsolódtak be a közös munkába. A támadósorba érkezett játékosok - a kameruni Bouoli Effa, a nigériai Garba és a szerb Trujic - jó benyomást tettek rá az eddigi edzéseken, de mindhárom játékosnak van még lemaradása a többiekhez képest, elsősorban erőnlétileg. A számszerű eredményre vonatkozó kérdésre hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a DVSC ne kapjon gólt, és legalább egyet rúgjon.

A jegyeladások alapján a mérkőzésen minimum fél ház várható, ami Herczeg András szerint azt jelzi, hogy Debrecenben újra fociláz van.

„A közönség újra a csapat mögött áll, szeretnénk, ha ez a támogatás a Kukësi elleni két meccs után is megmaradna. Ezért is fontos lenne, hogy kiharcoljuk a továbbjutást" - fogalmazott.

A DVSC-ben sérülés miatt nem léphet pályára a középpályás Bódi Ádám, ugyanakkor több olyan játékos szerephez jut majd, akinek ez lesz az első nemzetközi mérkőzése. Herczeg András szerint azonban ez inkább plusz motivációt jelent nekik.

Az albán FK Kukësi labdarúgócsapatának vezetői, játékosai bíznak abban, hogy jó eredményt érnek el a DVSC ellen. Ernest Gjoka vezetőedző a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte: a Debrecen nagyobb múltú csapat, mint a Kukësi, ezért megtisztelőnek tartja, hogy ellene játszhatnak.

„A csütörtöki mérkőzésen azonban nem a két együttes történelme számít majd, hanem a jelenlegi forma" - mondta.

Az albánok szakmai stábja a debreceniek több mérkőzésének felvételét is látta, és noha az elmúlt hetekben a szűkös keret miatt voltak nehézségeik, a tréner úgy érzi, sikerült kellőképpen felkészülniük.

„Mentálisan erősek vagyunk, készen állunk a feladatra" - tette hozzá.

A Kukësi csapatkapitánya, a koszovói válogatott Besar Musolli arról beszélt, hogy izgatottan várják az összecsapást, szeretnének olyan eredményt elérni, amely után esélyük maradhat a továbbjutásra.

Az albán együttest mintegy harminc szurkoló kísérte el a debreceni mérkőzésre, a visszavágón azonban - a csapatkapitány szerint - akár háromezer szurkoló is buzdíthatja majd a Kukësit, feltéve, ha a debreceni meccsen jó eredményt érnek el.

A párharc első mérkőzése 19 órakor kezdődik csütörtökön.