A Fehérvár az idei EL-elődöntőst is kaphatja a következő körben

A Fehérvár és a Honvéd kifejezetten nehéz ellenfeleket kaphat az EL-ben a továbbjutásuk esetén a következő fordulóban, A Debrecenre könnyebb csapatok várhatnak, ehhez azonban a Torinót kellene kiverniük.

Eintracht Frankfurt (Fotó: EPA/Daniel Maurer) Eintracht Frankfurt (Fotó: EPA/Daniel Maurer)



A hét közepén mind a négy magyar kupacsapat továbbjutott és az is kiderült, kik lesznek a következő körben az ellenfeleik. A BL-ben érdekelt Ferencváros a második fordulóban a máltai Vallettával találkozik, míg az EL-ben érdekelt csapatoknál Budapest Honvéd-Universitatea Craiova (román), Fehérvár FC-Vaduz (liechtensteini) és Torino FC (olasz)-Debreceni VSC meccsekkel kezdődik a párharc.

Amint azt korábban megírtuk, a Ferencváros esetében már azt is tudni, melyik csapat lehet Dibuszék ellenfele, de mostanra az is kiderült, az EL-ben érdekelt együttesek kiket kaphatnak a folytatásban továbbjutásuk esetén.

A fehérváriaknak a HNK Rijeka mellett a PSV Eindhoven (holland)-FC Basel (svájci), a  Connah's Quay Nomads FC (walesi)-Partizan (szerb), esetleg a Flora Tallinn (észt)-Eintracht Frankfurt (német), vagy a Jeunesse Esch (luxemburgi)-Vitória SC (portugál) meccs továbbjutója lehet az ellenfele.

A kispestiek ellenfele a cseh Sparta Praha és a görög AEK Athén mellett az Espanol (spanyol)-Stjarnan (izlandi), az NK Domžale (szlovén)-Malmö (svéd), a Buducnost Podgorića (montenegrói)- FC Zorya Luhansk (ukrán), vagy az Arsenal Tula (orosz)-Neftçi PFK (azeri) továbbjutói közül kerül ki.

A Debrecen egyébként sincs könnyű helyzetben a Torino ellen, de ha mégis sikerülne továbblépniük, akkor sem lesz könnyű a folytatás, hiszen az osztrák Austria Wien és a belga Royal Antwerp mellett ellenfelük lehet Norrköping (svéd)-Liepaja (lett), a Gabala (azeri)- Dinamo Tbilisi (grúz) és a Shakhtyor Soligorsk (fehérorosz)-Esbjerg (dán) meccs továbbjutója.

A Bajnokok Ligája és az Európa-liga harmadik selejtezőkörének sorsolására július 22-én, hétfőn kerül sor Nyonban.