Musorujsag
Élő Eredmények

Rebrov dühös, de a visszavágó más mérkőzés lesz

m4sport.hu
A Suduva otthonában rendezett EL-rájátszás első mérkőzésén 0–0-s döntetlent elérő Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov csapata teljesítményével elégedett, a kihagyott helyzetek miatt azonban dühös volt. Játékosa, Sigér Dávd elmondta, pont azt kapták, amit vártak, de ki kell javítani a hibákat, a hazai visszavágón pedig megnyerni a párharcot.

A lefújás után az M4 Sportnak adott értékelésében Rebrov elárulta, dühös, amiért egyetlen helyzetet sem tudott gólra váltani csapata, de érzése szerint a budapesti visszavágó egy másik mérkőzés lesz.

Az ukrán szakember hozzátette, a labdabirtoklási fölény semmit nem jelent, a teljesítménnyel elégedett, de a gólok számával nem. Ettől függetlenül nem érzi úgy, csatárai nem lennének rossz formában.

Sigér Dávidnak, az FTC középpályásának szintén csak az elmaradt gól miatt volt hiányérzete, mint mondta, „uraltuk a játékot, azt kaptuk az ellenféltől, amire számítottunk, a Suduva csak bedobásból vagy rögzített helyzetből tudott helyzetbe kerülni.”

„Megpróbáltunk mindent, készülni kell a visszavágóra, meg kell nézni, mit csináltunk jól és mit nem, ezt a párharcot meg kell nyernünk” – tette hozzá.

A visszavágót jövő csütörtökön 20 órától élőben közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

Európa Liga, rájátszás, 1. mérkőzés:
FK Suduva (litván) – Ferencváros 0-0
Marijampole, 6000 néző, v.: Schüttengruber (osztrák)
sárga lap: Zivanovic (87.)

További tartalmak