Musorujsag
Élő Eredmények

Tajti Mátyás Lubinban folytatja pályafutását

Tajti Mátyás Lubinban folytatja pályafutását

m4sport.hu
Lengyelországban az Ekstraklsa 13. helyén álló Zaglebie Lubin bejelentette, hogy 2022-ig szerződést írt alá Tajti Mátyással, aki a Diósgyőr csapatát erősítette eddig.

Sejthető volt, hogy valami történni fog a fiatal középpályással a napokban, mert eddig a DVTK egyik stabil, kihagyhatatlan játékosa volt, vasárnap viszont még az utazókeretben sem szerepelt a neve.

Fernando, a miskolciak trénere azzal indokolta döntését a Ferencváros ellen 1-0-ra elveszített bajnoki után, hogy Tajti nem állt készen a mérkőzésre, ezért nem nevezte a bajnok elleni összecsapásra.

Ugyanakkor arról is beszélt, hogy nagyon várja már az átigazolási piac zárását, mert több játékosát is megzavarják a jövőjüket befolyásoló események.

„Nagyon várom az átigazolási időszak végét, mert vannak fiatal játékosok, akik iránt érdeklődnek, és nem igazán tiszta a fejük. Néhány ország piaca még nyitott, például az izraeli, de most már jó lenne, ha vége lenne, és kialakulna a végleges keretünk” – mondta a spanyol tréner a sajtó képviselőinek.

Nem kizárt, hogy inkább ez állt a 21 éves játékos vasárnapi mellőzése mögött.

Borítókép: Tajti Mátyás a lengyel első osztályban folytatja. (Forrás: Zaglebie Lubin - Twitter)

További tartalmak