Elhalasztották az idei műugró ob-t

A Magyar Műugró Szövetség versenyirodája "nem működőképes", így a sportágban rendhagyó módon idén nem rendeznek egyetlen korosztályban sem országos bajnokságot.

Az utanpotlassport.hu honlap érdeklődésére Simon Tamás, a szervezet főtitkára számolt be az állapotokról:

„A pályafutásukat befejező versenyzőkkel együtt az állandó szervezők is befejezték tevékenységüket. A legutóbbi versenyen már a versenyiroda-vezető egyben bíráskodott is, illetve a bírók többsége a versenyen résztvevő versenyzők edzői közül került ki” - idézte a főtitkárt az oldal.

Hozzátette, az országos bajnokság megrendezéséhez a tagegyesületek segítségét kérték, azonban a beérkezett felajánlások alapján a felelős megrendezéshez nem állt rendelkezésre valamennyi feltétel.

„Különösen aggasztó a gyakorlott versenyiroda-vezető hiánya. Nem kockáztathatjuk, hogy a gyakorlatlan csapat- és irodavezető mellett vagy nélkül a verseny elvárható színvonalon történő lebonyolítása sérüljön, illetve a bíráskodás tisztasága megkérdőjelezhető legyen a bíró-edzők többsége miatt” - írta a főtitkár.

Simon Tamás közleménye leszögezi, az elnökség új stratégia készítését határozta el. Ezt jelenleg is előkészítik, az edzők, egyesületi vezetők meghallgatása folyik. E mellett idén elkezdődött egy OKJ-s edzőképzés, 2018-ban a LEN által szervezett edzőképzést az MMSZ vállalta fel, hogy minél több magyar érdeklődő vehessen azon részt.