Musorujsag
Élő Eredmények

A NOB felfüggesztette a kifizetéseket az AIBA-nak

A NOB felfüggesztette a kifizetéseket az AIBA-nak

MTI
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felfüggesztette a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségnek (AIBA) járó pénzek kifizetését, amíg a szervezeten belüli helyzet nem normalizálódik.

A NOB végrehajtó bizottsága azért döntött így, mert az AIBA-ban július óta vezetői válság van, októberben felfüggesztették Vu Csing Kuót, aki csődközeli helyzetbe vezette a szövetséget, majd novemberben lemondott tisztségéről. A szövetséget ideiglenesen az olasz Franco Falcinelli vezeti, egészen a január 27-re kiírt rendkívüli kongresszusig, amelyen vélhetően megválasztják az új elnököt.

„Vezetési gondok vannak és a szövetség gazdálkodása sem teljesen átlátható, ráadásul továbbra is problémás a bíráskodás, a pontozási rendszer, és a doppingellenes tevékenységgel kapcsolatban is felmerülnek kérdések” – sorolta a döntés hátterében álló okokat Thomas Bach, a NOB elnöke, aki közölte azt is, hogy januárban részletes beszámolót várnak az AIBA-tól, s azt, hogy komoly lépéseket tegyen a problémák megoldására.

A tajvani Vu 2006-tól irányította a szervezetet, de az utóbbi években már folyamatosan támadások kereszttüzében állt. Hatalma nyáron rendült meg végleg, amikor az AIBA végrehajtó bizottsága szavazást kezdeményezett leváltásáért és létrehozott egy ideiglenes vezető testületet.

Vut többek között azzal vádolták, hogy csődközeli helyzetbe hozta a szervezetet, ellenfeleit el akarta távolítani a végrehajtó bizottságból, jóváhagyás nélkül hozott fontos, anyagi jellegű döntéseket, miközben félrevezette a médiát és a nemzeti szövetségeket az AIBA pénzügyeiről, illetve korábban megakadályozta, hogy bizalmatlansági szavazás legyen ellene. A jelenlegi, ideiglenes vezetés adatai szerint a szervezet adóssága több mint 15 millió dollár (4 milliárd forint).

A NOB nem most először függeszti fel az AIBA-nak járó pénzek kifizetését: a 2004-es athéni olimpia után a botrányos bíráskodás miatt közel egy évig nem kapta meg a szövetség a televíziós jogdíjakból neki járó több mint egymillió dollárt.

További tartalmak