Musorujsag
Élő Eredmények

Új edzője jó embernek tartja a kábítószeres veretlen bunyóst

Új edzője jó embernek tartja a kábítószeres veretlen bunyóst

MTI
Új edzője, Ben Davison szerint a korábbi nehézsúlyú bokszvilágbajnok, Tyson Fury jó ember, akit a közvélemény félreismert.

„Most már önmaga lehet, és az emberek egészen más oldalát láthatják majd” – mondta egy interjúban a tréner, hozzátéve, hogy az első dolog, amit munkakapcsolatuk során megállapított Furyval kapcsolatban az, hogy eltökélt, bátor sportoló, aki mindig tartja magát ahhoz, amit elképzel.

A 29 éves öklöző még veretlen, 25 győzelmet számlál a profik között és 2015 novemberében Vlagyimir Klicsko legyőzésével a Boksz Világszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) világbajnoka lett.

Azóta viszont nem lépett ringbe, mert mentális problémákkal küzdött, és kétszer is lemondta a visszavágót. Később kiderült, hogy egy ellenőrzés során kokaint találtak a mintájában, a brit profi bokszért felelős szervezet (BBBC) pedig – aznap, amikor lemondott címeiről – felfüggesztette versenyzési jogát.

Fury nem sokkal ezek után egy interjúban bevallotta, hogy mániás depresszióval küzd, ezért fogyaszt alkoholt és kábítószert, de teljesítményfokozót sosem használt. Egy 2015 februári mintájában ugyanakkor nandorolon nyomaira bukkantak.

Fury hamarosan visszatérhet a ringbe, mivel decemberben megszüntették a felfüggesztését.

Borítókép: Fotó: EPA/ROLF VENNENBERND

További tartalmak