Tyson Fury hárommilliárd forinttal segít a rászorulókon

Tyson Fury szombaton Los Angelesben lépett kötelek közé, hogy elhódítsa a nehézsúlyú világbajnoki címet az amerikai Deontay Wildertől.

A brit bokszoló kétszer is padlózott, ennek ellenére nem kapott ki, az összecsapás döntetlennel végződött, a bajnoki öv így Wildernél maradt.

Fury a küzdelem után közölte, hogy a teljes fizetését – 8 millió fontot (három milliárd forint) – felajánlja egy hajléktalanokat segítő szervezetnek.

„A szegényeknek adom és otthonokat építek a hajléktalanok számára” – mondta a nemes gesztusról az öklöző. „Nem igazán tudom használni, nem foglalkoztat, hogy milliomos vagy milliárdos vagyok. Bokszoló vagyok, nem üzletember.”

Szombati visszatérése előtt nehéz időszakon ment keresztül a 30 éves sportoló, alkohol- és kábítószerproblémái mellett mentális gondjai is voltak, azonban ez már a múlté: „Kinyílt a szemem, sok dolog megváltozott, úgy érzem, jobb ember lettem.”

Fury Párizsban él feleségével és négy gyermekével és a jótékony felajánlás után arról kérdezték, miért nem a családjának adja a pénzt: „Úgy gondolom, minden gyereknek elő kell teremtenie a saját pénzét az életben, egyébként nem fogja értékelni. Más pénzét nagyon könnyű költeni, én ezért megdolgoztam és vérrel fizettem. A gyerekeimnek meg kell találniuk a saját útjukat az életben, nem szeretném, hogy az én nevemből éljenek, az túl könnyű lenne. Mindenért keményen megdolgoztam.”